Ruszofóbiával bővül az orosz btk.
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A dohányzás miatt veszítette el két gyerekének felügyeleti jogát egy spanyol férfi – írja az El Mundo című spanyol napilap.
Az újság birtokába került ítélet szerint az apa „teljesen felelőtlen módon veszélybe sodorja a kiskorúak egészségét azzal, hogy nincs tekintettel másra saját függőségén kívül”.
A córdobai bíróság a dokumentumban kifejtette: az eljárás során a gyerekek is kifejezték aggodalmukat, amiért el kell viselniük a füstöt, az idősebbik, 13 éves gyerek pedig elmondta, hogy apja még az ő szobájában is rágyújt.
Az ítélet szerint a „kóros dohányos” apa kevés érdeklődést tanúsít az iránt, hogy megóvja gyerekeit a füstös környezet „objektív kockázataitól”.
„Nem lenne logikus, ha a gyerekeket otthonukban nem védenék épp úgy, ahogy nyilvános helyeken, oktatási intézményekben, munkahelyeken, egészségügyi intézményekben minden állampolgárt, akár kiskorú, akár felnőtt – mutatott rá a bíróság.
A peres eljárást a gyerekek édesanyja kezdeményezte. Kérte, hogy a válás után megállapított közös felügyeleti jogot kizárólag ő gyakorolhassa.
Eddig heti váltásban nevelték a gyerekeket, akikkel az apa a jövőben két hétköznapot tölthet hetente – írta az újság.
(MTI)
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.
2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!