Brüsszel beperli Magyarországot a szuverenitásvédelmi törvény miatt
Brüsszel fokozta jogi nyomásgyakorlását Magyarország szuverenitásvédelmi törvénye ellen, azzal érvelve, hogy az alapvető jogok széles körét sérti a jogszabály.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Budapest Környéki Törvényszék büntető tanácsa 2018. január 30-án megtartott folytatólagos és nyilvános tárgyalásán 8 hónap 2 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki annak a férfinak az esetében, akit testi sértés bűntettében mondott ki bűnösnek a bíróság. Az ítélet ellen az ügyész téves vádminősítés miatt és súlyosításért fellebbezett.
Az ítéleti tényállás szerint a vádlott és felesége redszeresen fogyasztottak szeszes italt. 1983-ban házasodtak össze, de az utolsó tizenöt évben mindketten hűtlenek voltak egymáshoz. A vádlott felesége – a vádlott tudtával – más férfiakkal is szexuális kapcsolatot létesített. Emiatt a vádlott többször bántalmazta az asszonyt, 2015-ben annak alkalmi partnerét, amiért 2016-ban a vádlottat a Monori Járásbíróság elítélte.
2016. június 2-án a vádlott felesége szexuális kapcsolat létesítése céljából, a sértett lakásán a sértettel meztelenül tartózkodott, amikor a vádlott ittas állapotban rájuk nyitotta az ajtót, majd szidalmazni kezdte a sértettet. A vádlott a magával hozott kővel megütötte a sértett fejét, ököllel verte a sértettet, majd kitépve a falból a hosszabítót, a nyakára tekerte a kábelt és fojtogatni kezdte, valamint egy gyertyatartóval is megütötte. A sértettnek sikerült a házból kimenekülnie, mire egy lapáttal visszatért volna, addigra a vádlott elhagyta a helyszínt. A sértett a bántalmazás során fülkagyló sérülést szenvedett, melynek tényleges gyógytartama 3-4 hétre tehető.
A bíróság a vádlottat emberölés bűntettének kísérletében nem találta bűnösnek, mert nem volt bizonyítható a sértett részére elkövetett fojtogatási cselekmény, illetve a vádlott ölési szándéka sem. A bíróság az elítéltet előzetes mentesítésben részesítette.
Az ítélet ellen az ügyész téves vádminősítés miatt és súlyosításért fellebbezett. Az ítélet nem jogerős.
(birosag.hu)
Brüsszel fokozta jogi nyomásgyakorlását Magyarország szuverenitásvédelmi törvénye ellen, azzal érvelve, hogy az alapvető jogok széles körét sérti a jogszabály.
A gyámhatóság a bíróság azonos ügyben született korábbi ítéletében foglaltakat egyszerűen mellőzve ismét elutasította a Háttér Társaság által képviselt meleg kérelmező örökbefogadásra való alkalmasságát. A megismételt eljárásban a hatóság szinte kizárólag azokat az érveket hozta fel, amelyekről néhány hónapja a bíróság már kimondta, hogy jogellenesek.
Elindult a jogi hallgatók számára meghirdetett Lawyer for a Day, valamint a vállalatértékelés iránt érdeklődő közgazdász hallgatóknak szóló Advisor for a Day esettanulmányi verseny a DLA Piper Hungary szervezésében. A megmérettetés célja, hogy a diákok valós munkakörnyezetben, mindennapi jogi és üzleti kihívásokon keresztül nyerjenek bepillantást az iroda tanácsadóinak mindennapi munkájába. A hallgatóknak október 25-ig van lehetőségük jelentkezni.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!