Felgyorsultak a büntetőeljárások


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tavaly a büntetőeljárások 84 százaléka egy éven belül befejeződött.


A 2012-es bírósági reformok fontos eredménye, hogy a büntetőeljárások hamarabb fejeződnek be – mondta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) igazgatási osztályvezetője az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.

Fülöp Natasa elmondta, tavaly a büntetőeljárások 84 százaléka egy éven belül befejeződött. 35 ezer ügyet egyszerűsített eljárásban, egy napon belül lezártak. A gyorsaság nem ment a minőség rovására – emelte ki -, tavaly az elsőfokú ítéletek 74 százalékát a vád és a védelem is tudomásul vette, így jogerőre emelkedhetett.

[htmlbox jogaszdij]

Frech Ágnes központi igazgatási feladatokkal megbízott nyugalmazott bíró azt mondta: általában a bonyolultabb, illetve több vádlottas ügyek húzódnak el. Az is lassítja az eljárást, ha a bíróságnak kell beszereznie a bizonyítékokat, valamint ha szakértői vizsgálatokra van szükség. Ha pedig változik a bírói tanács összetétele, akkor meg kell ismételni a bírósági eljárást – fejtette ki.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 26.

Húsz évi pereskedés után került vissza két értékes műtárgy egy zsidó vállalkozó leszármazottjához Horvátországban

Húsz évi pereskedés után került vissza egy 18. és egy 19. századi francia festő egy-egy értékes műve Andrew Reichsman Egyesült Államokban élő filmproducerhez, akinek zsidó felmenőit 1941-ben az usztasák vezette Független Horvát Állam (NDH) deportálta, vagyonukat pedig elkobozta – írta a Jutarnji List című horvát napilap hétfőn.