Felmérés készül a veszélyhelyzet ügyvédekre gyakorolt hatásáról (x)


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ha Ön ügyvéd vagy ügyvédjelölt, kérjük töltse ki ezt az anonim kérdőívet – nem több 5 percnél.

Más szektorokkal szemben (vendéglátás, rendezvényszervezés) az ügyvédi piacot még nem vizsgálta senki a vírussal és az azt követő döntésekkel, hatásokkal összefüggésben.

Szeretnénk megtudni, hogy mennyire érintette az ügyvédeket és az ügyvédjelölteket az utóbbi néhány hét illetve hónap.

A Pro/Lawyer Consulting kérdőívét az alábbi linken éri el – az eredményről néhány hét múlva beszámolunk!

https://s.surveyplanet.com/F3wUJdhk3


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 27.

Kik is azok a „deinfluenszerek” és milyen szabályok vonatkoznak rájuk?

Míg az influenszer fogalma mára széles körben elterjedt, a deinfluenszer egy kevésbé bevett kifejezés: ezek a véleményvezérek jellemzően a túlfogyasztás káros hatásaira, valamint az influenszer-marketing ellentmondásaira hívják fel a figyelmet. Ebből adódóan, ahogy az influenszerek, úgy a deinfluenszerek tevékenysége is jelentős versenyjogi és fogyasztóvédelmi kockázatokkal járhat, amelyekről Bakos Rebeka és Marosi Zoltán, a DLA Piper Hungary versenyjogi csoportjának szakértői készítettek összefoglalót.

2023. szeptember 26.

Húsz évi pereskedés után került vissza két értékes műtárgy egy zsidó vállalkozó leszármazottjához Horvátországban

Húsz évi pereskedés után került vissza egy 18. és egy 19. századi francia festő egy-egy értékes műve Andrew Reichsman Egyesült Államokban élő filmproducerhez, akinek zsidó felmenőit 1941-ben az usztasák vezette Független Horvát Állam (NDH) deportálta, vagyonukat pedig elkobozta – írta a Jutarnji List című horvát napilap hétfőn.