Fenyegette a halőrt, felfüggesztett börtönre ítélték
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Kiskunhalasi Járásbíróság tárgyalás kitűzése nélkül – büntetővégzésben – 1 év 2 hónap -végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett – börtönt szabott ki egy 25 éves kiskunhalasi férfivel szemben, aki az őt tetten érő halőröket fenyegette meg.
A határozat lényege szerint a vádlott 2020. november 2-án Kiskunhalason, a Sóstó lezárt partszakaszán jogosulatlanul tartózkodott és engedély nélkül horgászott. Ezt két hivatásos halőr észlelte, akik a vádlottal szemben intézkedést kezdeményeztek. A vádlott ekkor elfutott, de a halőrök utolérték. A vádlott ekkor egy fa karót vett magához és a halőröket a saját és a kutyájuk fejének „szétverésével” fenyegette meg, miközben a karóval hadonászott és azt a halőrök irányába szegezte.
A halőrök közölték a vádlottal, hogy értesítik a rendőrséget, mire a vádlott elmenekült.
A bíróság a vádlott bűnösségét – egyezően a Kiskunhalasi Járási Ügyészség indítványában foglaltakkal – közfeladatot ellátó személy elleni erőszakban állapította meg. A határozat nem jogerős.
(birosag.hu)