Ruszofóbiával bővül az orosz btk.
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A társaság gyakorlata ellentétes volt a polgári jogi jóhiszeműség elvével, a hatóság büntetett.
Csaknem 4,8 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Telefonkönyv Magyarország Kft.-re megtévesztő reklámozási gyakorlat miatt, a társaság ugyanis számlának látszó dokumentumot küldött vállalkozásoknak, adataik online telefonkönyvben történő megjelenítését ajánlva.
A Telefonkönyv Magyarország Kft. 2013 márciusa és 2015 márciusa között folytatott, direkt marketing útján megvalósuló reklámtevékenységét vizsgálva a GVH megállapította, hogy a postán küldött ajánlatok megtévesztőek voltak, mert nagyon hasonlítottak az olyan számlákra, amelyeket egy már korábban megkötött szerződés alapján bocsátott volna ki a társaság.
A versenyhivatal szerdai közleménye szerint a cég meglévő üzleti partnerség álcája mögé bújva igyekezett ügyfeleket szerezni és elvonta a címzettek figyelmét arról, hogy a két vállalkozás között még nincs szerződéses viszony. Fokozta a megtévesztő hatást azzal, hogy a levél hátoldalán „szerződésnek” nevezte üzleti ajánlatát, illetve a küldeményében található „számlán” nem alkalmazott sem áthúzást, sem „minta” feliratot.
A GVH súlyosító körülményként értékelte, hogy a vállalkozás a jogsértő gyakorlatot hosszú ideig folytatta, a megcélzott vállalkozások széles körét érte el a megtévesztő gyakorlattal, és magatartása ellentétes volt a polgári jogi jóhiszeműség és tisztesség elvével.
Új Közbeszerzési törvény – Új irányelvek |
---|
Az előadásokon szó lesz többek között az új bírálati szempontokról, a szerződésmódosításokról, a kizáró okokról, összeférhetetlenségről, az üzleti titokról, valamint az igazolásmódról is. Időpont: 2015. november 3. |
Enyhítő körülményként vették figyelembe, hogy a Telefonkönyv Magyarország Kft. visszafizeti a beérkező díjat azoknak, akik jelzik, hogy nem kívánják igénybe venni a szolgáltatást és kérik a díj visszafizetését.
A jogsértésért 4 millió 755 ezer forint bírságot szabott ki a GVH, egyúttal eltiltotta a céget a jogsértő magatartástól. A bírság kiszabásakor a Telefonkönyv Magyarország Kft.-nek a szolgáltatás értékesítéséből származó árbevételére alapoztak.
A versenyhivatal közleményében felhívta a figyelmet: az elmúlt évben több versenyfelügyeleti eljárást is indítottak a kis- és közepes vállalkozások, illetve az egyéni vállalkozók által jelzett, számlalevélnek tűnő, megtévesztő ajánlatok miatt. A GVH több esetben tett feljelentést a vállalkozásoknak fiktív számlákat küldő telefonkönyv-kiadó vállalkozások ellen a nyomozó hatóságoknál csalás bűntettének elkövetése miatt.
A GVH Gondolja végig higgadtan elnevezéssel figyelemfelhívó kampányt indított kedden, és az egyik kampánytéma éppen a fiktív számlalevelekkel kapcsolatos.
(MTI)
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.
2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!