Football Leaks: kiadják a hekkert Portugáliának


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Fővárosi Törvényszék 2019. március 5-én elrendelte annak a portugál állampolgárságú terheltnek az átadási letartóztatását és átadását, akit a magyar rendőrség 2019. január 16-án vett őrizetbe európai elfogatóparancs alapján.

A terhelt ellen a portugál hatóság bocsátott ki európai elfogatóparancsot katalogizált, számítástechnikai eszközökkel megvalósított bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt. Az elfogatóparancs szerint Portugáliában az ilyen jellegű bűncselekmények büntetési tételének felső határa 10 év börtön. A terhelt nem járult hozzá az egyszerűsített átadási eljáráshoz, de élni kívánt a specialitás elvének alkalmazásával, miszerint átadása esetén a portugál hatóságok kizárólag a jelen elfogatóparancsban szereplő ügy miatt állíthatják bíróság elé. A Fővárosi Törvényszék 2019. január 18-án elrendelte a terhelt ideiglenes átadási bűnügyi felügyeletét és intézkedett az európai elfogatóparancs beszerzése iránt, ami az erre előírt határidőn belül meg is érkezett a külföldi hatóságtól. Az ügyészség indítványában a terhelt átadási letartóztatásának és átadásának elrendelését kérte.

A Fővárosi Törvényszék az átadási eljárás során az európai elfogatóparancs végrehajthatóságának feltételeit vizsgálja, vagyis a bíróság abban nem hozhat döntést, hogy a terhelt az elfogatóparancsban szereplő bűncselekményt valóban elkövette-e.

A Fővárosi Törvényszék a portugál hatóságok által megküldött európai elfogatóparancs alapján megállapította, hogy az elfogatóparancs teljesítésének feltételei fennállnak, így a 2019. március 5-én meghozott végzésével elrendelte a terhelt átadási letartóztatását és átadását a portugál igazságügyi szerveknek.

Az európai elfogatóparancs szabálytalanságára vonatkozó védői kifogásra reagálva a Törvényszék kiemelte, hogy a rendelkezésre bocsátott határidőben a külföldi hatóságok a jogszabályi előírásoknak megfelelő formában és tartalommal megküldték az elfogatóparancsot a Törvényszéknek, így az alapján az átadási eljárást le lehetett folytatni.

A Törvényszék hangsúlyozta azt is, hogy az átadási eljárás során a tagállamok között a kölcsönös bizalom és elismerés elvének érvényesülnie kell. A terhelt az eljárás során nem tudott olyan konkrét bizonyítékot bemutatni, amely alapján megalapozottan feltehető lenne, hogy Portugáliában csorbulna a tisztességes eljáráshoz való joga vagy a testi épsége veszélybe kerülne.

A Törvényszék rendelkezett továbbá a terhelttől lefoglalt informatikai eszközök portugál hatóságok részére történő átadásáról is. Mivel a terhelttel szemben Magyarországon nincs folyamatban büntetőeljárás, így nincs lehetőség a tőle lefoglalt tárgyi bizonyítékok vizsgálatára és értékelésére, valamint ezek alapján történő kiválogatására sem, azokat a terhelttel együtt át kell adni a portugál hatóságoknak.

A terheltet a határozat véglegessé válásától számított tíz napon belül kell átadni, amennyiben ezen időpontig nem veszik őt át, az átadási letartóztatása megszűnik.

A határozat ellen a terhelt és védője fellebbezést jelentettek be.


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 26.

Húsz évi pereskedés után került vissza két értékes műtárgy egy zsidó vállalkozó leszármazottjához Horvátországban

Húsz évi pereskedés után került vissza egy 18. és egy 19. századi francia festő egy-egy értékes műve Andrew Reichsman Egyesült Államokban élő filmproducerhez, akinek zsidó felmenőit 1941-ben az usztasák vezette Független Horvát Állam (NDH) deportálta, vagyonukat pedig elkobozta – írta a Jutarnji List című horvát napilap hétfőn.