Gyermekkel való kapcsolattartás a koronavírus idején Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek nyilvánította és megsemmisítette a Szekszárdi Törvényszék és a Paksi Járásbíróság kapcsolattartás tárgyában hozott végzéseit.

Az eljárás alapjául szolgáló ügyben az indítványozó egy gyermekétől különélő apa, akinek a gyermeket az anya a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzetre hivatkozással nem adta át kapcsolattartásra. Az indítványozó a bíróságtól kérte a kapcsolattartás végrehajtásának elrendelését, kérelmét azonban a bíróság első fokon elutasította, amelyet a másodfokú bíróság helybenhagyott.

Az indítványozó szerint a végzésekben foglalt kirívóan contra legem jogalkalmazás és a megfelelő indokolás hiánya miatt sérült a tisztességes eljáráshoz való joga, valamint a családi élethez és kapcsolattartáshoz való joga.

Az Alkotmánybíróság határozatában megállapította, hogy az eljáró bíróság nem tett eleget az alapjogi pozíciók arányosság elvén alapuló, kíméletes kiegyenlítésére és méltányos egyensúlyba kerülésére vonatkozó követelményének, mert pusztán az általános járványveszély mint távoli, absztrakt egészségügyi kockázat alapján döntött a kapcsolattartási jog korlátozása mellett.

A bírói döntések ezért e jog kiüresítéséhez vezethettek, így az Alkotmánybíróság megsemmisítette a támadott bírói döntéseket.

(alkotmanybirosag.hu)




Kapcsolódó cikkek

2024. október 25.

GVH-elnök: Kulcskérdés az MI széleskörű, de helyes alkalmazása

„A mesterséges intelligencia széleskörű, de helyes alkalmazása jelentős pozitív hatással lehet a hazai vállalkozások termelékenységére és versenyképességére” – hangsúlyozta Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke az 50. Európai Versenynapon, Budapesten. Az egynapos konferencia során a kontinens versenyjogi közösségének prominens szakértői vitatták meg a szakpolitika legaktuálisabb kérdéseit, többek között a fenntarthatóság és a versenypolitika kapcsolatát és a mesterséges intelligencia jövőbeli lehetőségeit és kockázatait is. A GVH a konferencia keretében a nemzetközi közösség számára is bemutatta a mesterséges intelligencia piacelemzésének eredményeit.

2024. október 25.

Megjelent a CEPEJ igazságszolgáltatási rendszerek értékeléséről szóló 2024. évi jelentése

Az Európa Tanács égisze alatt működő, az Igazságszolgáltatás Hatékonyságáért Felelős Európai Bizottság (European Commission for the Efficiency of Justice, CEPEJ) az európai igazságszolgáltatási rendszerek minőségének és hatékonyságának megerősítése érdekében jött létre. Feladata, hogy elemezze az igazságügyi rendszerek elért eredményeit, feltárja a nehézségeket, és javaslatokat dolgozzon ki ezek leküzdésére, egyúttal támogatást nyújtson a tagállamoknak.