Bejegyzések alkotmánybírósági határozat címkével

AB: nem alkotmányellenes az általános gyülekezési tilalom, de rendszeres felülvizsgálatra szorul az indokoltsága

Az Alkotmánybíróság egy, a jogalkotónak címzett alkotmányos követelmény megfogalmazásával elbírálta a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdése, valamint 5. § (1) és (2) bekezdése elleni alkotmányjogi panaszt, amelynek tárgya az általános gyülekezési tilalom fennállása volt a veszélyhelyzet idején. A döntéshez Horváth Attila, Hörcherné Marosi Ildikó, Juhász Miklós, Schanda Balázs és Szalay Péter alkotmánybírók párhuzamos indokolást, valamint Czine Ágnes, Dienes-Oehm Egon, Handó Tünde, Juhász Imre és Szívós Mária különvéleményt csatoltak.

AB: több ponton alaptörvény-ellenes a köznevelési törvény
2021. május 10. Szakma

AB: több ponton alaptörvény-ellenes a köznevelési törvény

Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek nyilvánította, és 2021. június 30-i hatállyal megsemmisítette a nemzeti köznevelésről szóló törvény (Nkt.) azon rendelkezését, amely kizárta a négy és öt éves kor közötti gyermekek esetében az óvodalátogatás alóli felmentést, ezen túlmenően pedig jogalkotásra is felhívta az Országgyűlést. A döntéshez különvéleményt csatolt Dienes-Oehm Egon, Handó Tünde, Horváth Attila, Juhász Imre, Pokol Béla, Salamon László és Szívós Mária.

AB: alaptörvény-ellenes volt a mintagazdaságok kialakítása
2021. április 13. Szakma

AB: alaptörvény-ellenes volt a mintagazdaságok kialakítása

Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek nyilvánította és megsemmisítette a mintagazdaságok kialakításáról szóló Korm. határozat („Földet a Gazdáknak!” program) 4., 6. és 7. pontjait. A döntéshez párhuzamos indokolást csatolt Pokol Béla.

2021. február 19. Napi

Alkotmánybíróság: kompenzálni kell Gödöt a forráselvonás miatt

Nem alaptörvény-ellenes a gödi különleges gazdasági övezet kijelölése, ugyanakkor az Országgyűlésnek a helyi önkormányzatok kötelező feladat- és hatásköreinek ellátásához azokkal arányban álló költségvetési, illetve más vagyoni támogatást kell biztosítania – derül ki az Alkotmánybíróság (Ab) határozatából.