Gyermekzaklatás: vizsgálat indult


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Felfüggesztették állásából a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon igazgatóját.


Feljelentést tett és vizsgálat indított a bicskei gyermekotthonban történt szexuális zaklatás gyanúja miatt a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF).

A közlemény szerint a gyermekotthonokat működtető SZGYF azonnal felfüggesztette állásából a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon igazgatóját, belső vizsgálatot rendelt el és feljelentést tett a rendőrségen, miután a gyermekvédelmi gyám jelzése által – szeptember 23-án – tudomást szerzett az intézményben történt szexuális zaklatás gyanújáról.

Kiemelték, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság mindent megtesz annak érdekében, hogy az ilyen eseteket feltárja, megelőzze és a zaklatókat bíróság elé állítsa.

Emlékeztetnek arra: a gyermekvédelmi rendszer szigorításának köszönhetően 2014 óta a gyermekvédelmi gyámok olyan független szakemberek, akik azonnal intézkedhetnek a gyermekek érdekeit figyelembe véve, emellett a kormányhivatalok évente rendszeresen kötelezően ellenőrzik a gyermekvédelmi ellátórendszer működését.

A gyermekek ellen elkövetett szexuális bűncselekmények szigorú büntetését segíti, hogy a kormány kiemelten szigorította az ilyen bűncselekmények büntetését a 2013-ban életbe lépett új büntető törvénykönyvben – írták, hozzátéve: a gyermekek érdekét szolgálja az a kormányzati törekvés is, hogy ne tömeges, állami intézményekben helyezzék el őket, hanem minél nagyobb arányban nevelőszülőhöz, illetve családiasabb körülmények közé kerüljenek.

Mindennek nyomán ez év végére a 12 év alatti gyerekek több mint 90 százaléka nevelőszülőknél lesz elhelyezve és 2019-re befejeződik a magyar gyermekvédelem rendszerében az intézmények megújítása és kiváltása.

A főigazgatóság közölte, emellett hamarosan a parlament elé kerül a gyermekvédelmi törvény módosítása, amely reményeik szerint még nagyobb védelmet ad a gyermekeknek.

Az RTL Klub szerda esti híradójában, majd a Házon kívül című műsorban sugárzott felvételen az intézet egyik volt lakója, egy 22 éves fiatal azt állította, a bicskei gyermekotthon igazgatója éveken keresztül molesztált több rábízott gyereket, neki négy éven keresztül volt intim viszonya vele. Egy másik fiú – aki szintén névvel és arccal vállalta a nyilatkozatot – a műsorban azt mondta, hogy 12 éves korától kezdve nyolc éven át volt szexuális kapcsolatban az igazgatóval, és nemcsak ők ketten áldozatok. A rendőrség a kereskedelmi televíziónak megerősítette, hogy nyomoznak az ügyben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Szembement a gyámhatóság a bíróság ítéletével: újabb diszkriminatív örökbefogadási elutasítás

A gyámhatóság a bíróság azonos ügyben született korábbi ítéletében foglaltakat egyszerűen mellőzve ismét elutasította a Háttér Társaság által képviselt meleg kérelmező örökbefogadásra való alkalmasságát. A megismételt eljárásban a hatóság szinte kizárólag azokat az érveket hozta fel, amelyekről néhány hónapja a bíróság már kimondta, hogy jogellenesek.

2024. október 4.

Elstartolt a Lawyer for a Day és az Advisor for a Day

Elindult a jogi hallgatók számára meghirdetett Lawyer for a Day, valamint a vállalatértékelés iránt érdeklődő közgazdász hallgatóknak szóló Advisor for a Day esettanulmányi verseny a DLA Piper Hungary szervezésében. A megmérettetés célja, hogy a diákok valós munkakörnyezetben, mindennapi jogi és üzleti kihívásokon keresztül nyerjenek bepillantást az iroda tanácsadóinak mindennapi munkájába. A hallgatóknak október 25-ig van lehetőségük jelentkezni.