Ruszofóbiával bővül az orosz btk.
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Január 21-én születhet elsőfokú ítélet Hagyó Miklós egykori szocialista főpolgármester-helyettes ügyében.
Január 21-én születhet elsőfokú ítélet a Hagyó Miklós egykori szocialista főpolgármester-helyettes és társai ellen a Kecskeméti Törvényszéken folyó perben – közölte Hadnagy Ibolya tanácsvezető bíró a per csütörtöki tárgyalásán.
Az ügyészi perbeszéd november 12-ei befejezése után a csütörtöki tárgyaláson Antal Attila harmadrendű vádlott, a BKV Zrt. egykori vezérigazgatója kérésére Hadnagy Ibolya tanácsvezető bíró rövid időre megnyitotta a bizonyítási eljárást.
A törvényszék lehetőséget biztosított a harmadrendű vádlottnak arra, hogy kiegészítse az egyik vádponttal kapcsolatban tett korábbi vallomását. A tanácsvezető bíró a vádlott egyéb bizonyítási indítványait elutasította.
A tárgyalás a tizenkettedrendű vádlott védőjének perbeszédével folytatódott. A vádirat szerint ennek a vádlottnak a gazdasági társasága három rendezvényt szervezett 2007-ben a BKV Zrt. részére, és ezért csaknem 40 millió forintot fizetett ki a közlekedési vállalat.
A védő hangsúlyozta: a vád nem nyert teljes körűen bizonyítást. Úgy vélte, hogy a folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette miatt bíróság elé állított védence a hatodrendű vádlotthoz fűződő „érzelmi kapcsolat” miatt került a vádlottak padjára. Az ügyvéd a „feltételezések és a sejtetések” beszédének nevezte az ügyész perbeszédét, és védencének felmentését kérte. Ezután a tizenharmadrendű vádlott védője mondta el perbeszédét. Érthetetlennek nevezte, miért került védence a vádlottak padjára. Véleménye szerint a védence és a BKV között létrejött szerződés „hasznos volt”, ezért kérte, hogy a vádlottat bűncselekmény hiányában mentse fel a törvényszék. A vádlott feladata az volt, hogy a fiatalok bliccelés elleni kampányának részleteit dolgozza ki, készítsen erről tanulmányt a BKV-nak. Ezért havi 250 ezer forintot kapott, és összesen 4,7 millió forintot fizetett ki neki a közlekedési cég.
A tizenötödrendű vádlott védője perbeszédének kezdetén köszönetet mondott a Kecskeméti Törvényszéknek azért, mert a védők kéréseit maximális figyelembe véve biztosította azt, hogy elláthassák feladatukat. „Ilyen alapos és figyelmes törvényszéki munkával még nem találkoztam” – fogalmazott.
Polgári Jog: havonta megjelenő online folyóirat |
---|
|
Az ügyvéd Homonnai János ügyész munkájáról is elismeréssel beszélt, mert „egy ilyen előzményből, egy ilyen nyomozati anyagból nagyon összeszedett és jogilag is értékelhető perbeszédet hozott össze”. Hozzátette azonban, hogy a perbeszéddel „már csak az eltérő perbeli pozíció miatt” sem érthet egyet. Azt kérte a törvényszéktől, hogy védencét mentse fel.
A tizenötödrendű vádlott cége, az Optimismo Kft. a BKV Zrt.-nek 2007-ben egy 19,2 millió forintról kiállított számlát nyújtott be, amelyen nyomtatók felmérése szerepelt, és ezt az összeget a BKV át is utalta. A vádlott nyomozati vallomása szerint a kft. 2007-ben gazdasági tevékenységet nem folytatott, a BKV-vel kapcsolata nem volt, szívességből bocsátott ki számlát egy cseh állampolgár kérésére. A törvényszék előtt azonban a vádlott megtagadta a vallomást.
Antal Attila harmadrendű vádlott, aki 2007-ben a BKV vezérigazgatója volt, a bíróság előtt korábban bűnösnek vallotta magát az Optimismo Kft. és a közlekedési vállalat közötti szerződés megkötésében. Visszavonta azonban azt a nyomozati vallomását, amely szerint tudott arról, hogy a kft.-nek átutalt pénzből Aba Botond korábbi vezérigazgató végkielégítését rendezték.
Hadnagy Ibolya tanácsvezető bíró a per további menetrendjét ismertetve elmondta: a tárgyalás december 8-án Hagyó Miklós védőjének perbeszédével folytatódik, majd a védők 10-én, 15-én, 16-án, 18-án és 21-én mondhatják el perbeszédüket. A bíróság tervei szerint a vádlottak január 13-án szólhatnak az utolsó szó jogán. Hagyó Mikóst, Budapest egykori szocialista főpolgármester-helyettesét és 14 társát folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével és más bűncselekményekkel vádolja a Központi Nyomozó Főügyészség. A vád szerint a Hagyó Miklós vezetésével működő bűnszervezet 2008 augusztusáig egymilliárd forintot meghaladó vagyoni hátrányt okozott a BKV-nak.
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.
2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!