Brüsszel beperli Magyarországot a szuverenitásvédelmi törvény miatt
Brüsszel fokozta jogi nyomásgyakorlását Magyarország szuverenitásvédelmi törvénye ellen, azzal érvelve, hogy az alapvető jogok széles körét sérti a jogszabály.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A bírósági szervezet igen jól teljesített, amit jól mutat, hogy az elmúlt években mindössze 0,8 százalékkal emelkedett a bírói kar létszáma, miközben 24 százalékkal több ügy érkezett a bíróságokra, és 25 százalékkal több ügyet tudtak lezárni – mondta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke pénteken Kaposváron.
Handó Tünde az új közigazgatási perrendtartás koncepciójáról szóló konferenciasorozat kaposvári állomásán, a tanácskozás megnyitóján gyakorlati és elméleti szakemberek előtt beszélt arról, hogy óriási feladatok állnak a bíróságok előtt, hiszen komoly kodifikációs folyamatok indultak el egyebek mellett a büntetőeljárásban, a polgári és a közigazgatási perrendtartásban.
Külön munkacsoport foglalkozik azzal, hogy az észrevételek, javaslatok eljussanak a jogalkotókhoz, akiknek a munkáját segítik a kaposvárihoz hasonló konferenciák is – mondta az OBH elnöke.
Handó Tünde arról is beszámolt, hogy a magyarországi közigazgatási bíráskodás Európa élvonalába került. Az elkészült 2014-es beszámoló szerint a munkaügyi perek száma 10 százalékkal csökkent, a befejezett ügyeké 5 százalékkal meghaladta a beérkezett ügyek számát. A közigazgatási ügyszakban csökkent a két éven túl tartó, ugyanakkor 12 százalékkal nőtt a 3 hónapon belül befejezett ügyek száma.
Új jogintézmény: a magáncsődRendezvényünkön minden részletet megtudhat |
---|
Amiről biztosan szó lesz: Előadók: Dr. Szekér Judit, Martonovics Bernadett, Dr. Auer Katalin, Dr. Farkas Anita, Dr. Gyalog Ágnes |
Elmondta, az Európai Bizottság „eredménytáblája” szerint a közigazgatási ügyek intézésében a 28 tagország közül Magyarország számít a negyedik leggyorsabbnak, az ügyhátralékát tekintve pedig az ötödik legjobb a rangsorban.
„Ez mind a jó állam megvalósulását szolgálja. Ezzel a fajta szervezettséggel olyan eredményt tudunk nyújtani, ami példaértékű lehet” – fogalmazott az OBH elnöke.
Handó Tünde kitért arra is: amikor közigazgatásról van szó, az ügyfelek igénye, hogy az legyen olcsó, időszerű és minőségi. Ezt a hármas mércét kell szem előtt tartaniuk a jogalkotónak – tette hozzá.
A Dél-dunántúli Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium által levezetett konferencia neves szakemberek előadásával, az aktuális jogviták ismertetésével, valamint a hivatásrendek résztvevőinek kerekasztal-beszélgetésével folytatódik.
(Forrás: MTI)
Brüsszel fokozta jogi nyomásgyakorlását Magyarország szuverenitásvédelmi törvénye ellen, azzal érvelve, hogy az alapvető jogok széles körét sérti a jogszabály.
A gyámhatóság a bíróság azonos ügyben született korábbi ítéletében foglaltakat egyszerűen mellőzve ismét elutasította a Háttér Társaság által képviselt meleg kérelmező örökbefogadásra való alkalmasságát. A megismételt eljárásban a hatóság szinte kizárólag azokat az érveket hozta fel, amelyekről néhány hónapja a bíróság már kimondta, hogy jogellenesek.
Elindult a jogi hallgatók számára meghirdetett Lawyer for a Day, valamint a vállalatértékelés iránt érdeklődő közgazdász hallgatóknak szóló Advisor for a Day esettanulmányi verseny a DLA Piper Hungary szervezésében. A megmérettetés célja, hogy a diákok valós munkakörnyezetben, mindennapi jogi és üzleti kihívásokon keresztül nyerjenek bepillantást az iroda tanácsadóinak mindennapi munkájába. A hallgatóknak október 25-ig van lehetőségük jelentkezni.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!