Háromszor rabolta ki volt osztálytársát

Szerző: Bardócz Iván
Dátum: 2018. július 14.
Címkék:
Rovat:
A 17 éves vádlott készpénzt, szendvicseket, telefontöltőt és pulóvert zsákmányolt. Vádat emeltek ellene.

Háromszor rabolta ki egy napon belül volt osztálytársát egy fiatalkorú Barcson az ügyészség szerint, vádat emeltek ellene – tájékoztatta a Somogy Megyei Főügyészség az MTI-t szerdán.

A 17 éves vádlott felnőtt társával együtt idén áprilisban veréssel fenyegette meg a sértettet, akitől először kisebb összegű készpénzt, majd két szendvicset, végül telefontöltőt és pulóvert zsákmányolt.

Mindkét feltételezett elkövető letartóztatásban van, a Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség folytatólagosan elkövetett rablás miatt a fiatalkorú esetében javítóintézeti nevelés elrendelését, felnőtt társával szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozta a bíróságnak.

(MTI)

Kapcsolódó cikkek:


Vádemelés a villanyóra-visszatekerő mester ellen
2019. január 17.

Vádat emelt a Ceglédi Járási Ügyészség tizenegy ember, köztük egy villanyszerelő ellen, aki visszatekerte a villanyórákat és hamisított plombákat rögzített több Pest megyei városban - közölte a Pest megyei főügyész csütörtökön.

EP: több tagállamban is veszélyben vannak az uniós alapjogok
2019. január 17.

A jogállamiság megsértése és a gyűlöletbeszéd ellen emelt szót az alapvető jogok helyzetével kapcsolatban strasbourgi plenáris ülésén az Európai Parlament - közölte szerdán az uniós parlament sajtószolgálata. A képviselők többsége szerint több tagállamban is veszélyben vannak az uniós alapjogok.