Hazahozták Bróker Marcsit


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hazahozták Dobrai Sándornét, a Kun-Mediátor Kft. sikkasztás miatt keresett vezetőjét kedd délután.  


A „Bróker Marcsiként” emlegetett nő a Lufthansa járatával érkezett Budapestre. A nap folyamán a 24.hu számolt be arról, hogy  Dobrai Sándornét egy Belize-hez tartozó szigeten fogták el nemzetközi kőrözés alapján.

A portál a sanpedrosun.com oldalra hivatkozva közölte, a 62 éves nőt az üdülőhelyen lévő lakásában fogták el, és kiadták a magyar hatóságoknak. Dobrossy István, a károsultak egy részét képviselő ügyvéd az MTI-nek azt mondta, hogy értesült Dobrai Sándorné elfogásáról. 

 

A rendőrség 2015. április 14-én közölte, hogy sikkasztás bűntett gyanúja miatt nyomozást indított, miután a Kun-Mediátor Kft. karcagi fiókjában többen nem jutottak hozzá a befektetésükhöz. A feljelentők az átlagosnál magasabb kamat reményében helyezték el megtakarításaikat a kft.-nél. A cég vezetője, az Interpol által is körözött Dobrai Sándorné csaknem ezer embert károsított meg több mint tízmilliárd forinttal – egyes becslések szerint húszmilliárd forinttal – piramisjátékra hasonlító módszerrel.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Szembement a gyámhatóság a bíróság ítéletével: újabb diszkriminatív örökbefogadási elutasítás

A gyámhatóság a bíróság azonos ügyben született korábbi ítéletében foglaltakat egyszerűen mellőzve ismét elutasította a Háttér Társaság által képviselt meleg kérelmező örökbefogadásra való alkalmasságát. A megismételt eljárásban a hatóság szinte kizárólag azokat az érveket hozta fel, amelyekről néhány hónapja a bíróság már kimondta, hogy jogellenesek.

2024. október 4.

Elstartolt a Lawyer for a Day és az Advisor for a Day

Elindult a jogi hallgatók számára meghirdetett Lawyer for a Day, valamint a vállalatértékelés iránt érdeklődő közgazdász hallgatóknak szóló Advisor for a Day esettanulmányi verseny a DLA Piper Hungary szervezésében. A megmérettetés célja, hogy a diákok valós munkakörnyezetben, mindennapi jogi és üzleti kihívásokon keresztül nyerjenek bepillantást az iroda tanácsadóinak mindennapi munkájába. A hallgatóknak október 25-ig van lehetőségük jelentkezni.