Házi őrizetbe helyezték Budaházy Györgyöt


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Sajtóértesülések szerint hazaengedték a terrorcselekmények miatt első fokon tizenhárom év fegyházra ítélt Budaházy Györgyöt. A Magyar Nemzet Online és az Origo hétfőn azt írta, az előzetes letartóztatásból házi őrizetbe helyezték, a börtönből délután távozott.


A portálok információja szerint Budaházy Györgyöt a budapesti, Venyige utcai börtönből a Nagy Ignác utcaiba vitték át. Felesége koraeste – az Origo tudósítása szerint – a büntetés-végrehajtási intézet előtt várakozóknak azt mondta, ne várjanak tovább, férjét a hátsó kijáraton át már hazavitték. 

Morvai Krisztina, az Európai Parlament független képviselője az MTI-nek küldött közleményben megerősítette, hogy Budaházyt „hazaengedték az előzetes letartóztatásból”.  

Az MTI kereste Szikinger Istvánt, Budaházy György ügyvédjét, aki a sajtóból értesült védence kiengedéséről. 

 

Elmondása szerint a Kúria döntése állhat a háttérben. Kifejtette: a Fővárosi Törvényszék augusztusi, elsőfokú ítélethirdetése után házi őrizetet rendelt el, amely ellen a vádhatóság fellebbezett, de Budaházy György október végéig otthonában tartózkodott. Csak akkor vitték vissza a börtönbe, amikor a Fővárosi Ítélőtábla helyt adott a vádhatóság fellebbezésének. Ezt követően Szikinger István újabb kérelmet adott be a házi őrizet elrendelése érdekében, ezt fogadhatta el a Kúria, de hivatalos értesítést nem kaptak. A Kúria az MTI-nek keddre ígért tájékoztatást.

A terrorcselekménnyel, testi sértéssel, kényszerítéssel vádolt Budaházy Györgyöt augusztus 30-án ítélték első fokon tizenhárom év fegyházbüntetésre. Budaházy György egyik társa 12 év fegyházbüntetést kapott terrorcselekmény, lopás, lőfegyverrel visszaélés miatt, négyen 10 évet, egy további pedig 9 évet. Az összesen 17 vádlott közül a 15 terrorcselekménnyel megvádolt személy 13 és 5 év közötti letöltendő szabadságvesztéssel sújtotta a törvényszék, feltételes szabadságra nem bocsáthatók.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 22.

Eutanáziáról és a kannabisz termesztéséről, használatáról szóló népszavazás jöhet Szlovéniában

A szlovén alkotmánybíróság kedden elutasította az ellenzéki pártok azon kérelmét, hogy függesszék fel az eutanáziáról (gyógyíthatatlan betegek halálba segítéséről) szóló konzultatív népszavazást, amelyet még két másik témában az uniós választásokkal együtt június 9-én tartanak Szlovéniában. Arról azonban még nem határozott, hogy a kérdések, amelyeket a népszavazás keretében tennének fel az állampolgároknak, összhangban vannak-e az alkotmánnyal.

2024. május 21.

Az EU a mesterséges intelligenciáról (MI) szóló rendeletet fogadott el

Az Európai Unió Tanácsa a mesterséges intelligenciáról (MI) fogadott el rendeletet, mely az EU egységes piacán „mind a magán-, mind a közszereplők körében elő kívánja mozdítani a biztonságos és megbízható MI-rendszerek fejlesztését és elterjedését az alapvető állampolgári jogok tiszteletben tartásának szavatolása mellett”.