Lebuktak a kósersági tanúsítvánnyal csalók


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Három férfit tartóztattak le, mert hamis kósersági tanúsítványokat adtak el, a leleplezésben a Mazsihisz is segített.


Elfogtak a salgótarjáni rendőrök négy budapesti férfit, aki több megyében értékesített hamis kósersági tanúsítványokat. A felderítésben a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) is együttműködött a nyomozóhatósággal – közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Dankóné Nagy Éva elmondta: K. Tibor és társai tavaly november elején egy karancslapujtői, ebben a hónapban pedig egy mórahalmi vállalkozás képviselőjét keresték meg. Álnéven bemutatkozva üzletembernek, illetve az egyik zsidó hitközség vallási vezetőjének adták ki magukat. A sértetteknek nemzetközi élelmiszer-kereskedelmi tevékenységhez szükséges egyedi igazolást – kósersági tanúsítványt – kínáltak fel készpénz ellenében. A jogosulatlanul kiállított, tartalmukban valótlan igazolásokért kért összegeket átvették, majd a hamis iratokat átadták a sértetteknek.

 

K. Tibor ez év elején egy szegedi vállalkozónak hasonló módszerrel próbálta meg eladni a hamis tanúsítványt, de amikor az kérte, hogy igazolja magát, a férfi sietve távozott.

A szóvivő közölte: három férfit Mórahalmon – a bűncselekmény helyszínén – fogtak el, negyedik társukat pedig Budapesten. A rendőrök a hamis igazolásokat és az átvett pénz egy részét megtalálták.

Dankóné Nagy Éva elmondta: a salgótarjáni rendőrkapitányság az 51 éves K. Tibor, az 50 éves Ny. Zoltán, a 68 éves B. E. Géza és a 34 éves V. Z. Gábor ellen csalás gyanúja miatt indított eljárást. A Salgótarjáni Járásbíróság vasárnap elrendelte a három fiatalabb férfi előzetes letartóztatását.

A szóvivő közölte: várják azok jelentkezését, akik sérelmére esetleg hasonló módszerrel követtek el bűncselekményt.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.