Házi őrizetben a lövöldöző rendőrtiszt


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az előzetes letartóztatás meghosszabbítására irányuló ügyészi indítványt elutasította a bíróság.


Az előzetes letartóztatás meghosszabbítására irányuló ügyészi indítványt elutasította és házi őrizetét rendelte el a Budai Központi Kerületi Bíróság annak a volt rendőrnek, akivel szemben emberölés bűntettének kísérlete miatt folytat nyomozást a Budapesti Nyomozó Ügyészség.
 
Mint ismeretes: a megalapozott gyanú szerint a gyanúsított 2016. december elején egy társasház lépcsőházában rövid szóváltást követően ittas állapotban rálőtt egy férfira az engedéllyel tartott önvédelmi fegyverével. A sértett éppen becsukta a tűzlépcsőház ajtaját, így a lövedék a véletlennek köszönhetően nem találta el őt, hanem az ajtón átfúródva a falban állt meg.
 
Az előzetes letartóztatás meghosszabbítását az ügyészség arra hivatkozva kezdeményezte, hogy szabadlábon hagyása esetén a gyanúsított a tanúk befolyásolásával vagy megfélemlítésével, tárgyi bizonyítási eszközök  megsemmisítésével, meghamisításával vagy elrejtésével veszélyeztethetné a bizonyítási eljárást. A gyanúsított védője házi őrizet elrendelését kérte, mert álláspontja szerint védencével szemben nem indokolt a legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazása, hiszen eddig is együttműködött a hatóságokkal, a bizonyítékokat nem tudja megsemmisíteni, mert a helyszínen azokat teljes mértékben lefoglalták, a tanúvallomások pedig már rendelkezésre állnak. A védő indítványában kitért arra is, hogy ügyfele rendszeres orvosi ellátást, s gyógyszeres kezelést igényel. A bíróság az ügyészi indítványt részben megalapozottnak, a védő indítványát megalapozottnak találta.

[htmlbox BDT]

A bíróság a végzésében megállapította, hogy az eljárás során beszerzett bizonyítékok alapján T. R. megalapozottan gyanúsítható a fent részletezett cselekmények elkövetésével, amelyek – bizonyítottság esetén – emberölés bűntette kísérletének megállapítására alkalmasak.
 
A végzés indokolása szerint a a gyanúsított terhére rótt bűncselekmény tárgyi súlya kiemelkedő – ami bizonyítottság esetén öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés kiszabásával büntethető –, ugyanakkor a bíróság az eljárás adatai alapján nem talált olyan körülményt, melyre tekintettel az előzetes letartóztatás helyett házi őrizet elrendelésével ne lehetne megfelelő mértékben korlátozni a szökés veszélyét. A bíróság álláspontja szerint a gyanúsított lakhatása és megélhetése biztosított, erős családi kötődései csökkentik az esetleges szökés veszélyét, az eljárási cselekményekben való jelenléte pedig a továbbiakban házi őrizet elrendelésével is biztosítható.

(birosag.hu)
 


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Szembement a gyámhatóság a bíróság ítéletével: újabb diszkriminatív örökbefogadási elutasítás

A gyámhatóság a bíróság azonos ügyben született korábbi ítéletében foglaltakat egyszerűen mellőzve ismét elutasította a Háttér Társaság által képviselt meleg kérelmező örökbefogadásra való alkalmasságát. A megismételt eljárásban a hatóság szinte kizárólag azokat az érveket hozta fel, amelyekről néhány hónapja a bíróság már kimondta, hogy jogellenesek.

2024. október 4.

Elstartolt a Lawyer for a Day és az Advisor for a Day

Elindult a jogi hallgatók számára meghirdetett Lawyer for a Day, valamint a vállalatértékelés iránt érdeklődő közgazdász hallgatóknak szóló Advisor for a Day esettanulmányi verseny a DLA Piper Hungary szervezésében. A megmérettetés célja, hogy a diákok valós munkakörnyezetben, mindennapi jogi és üzleti kihívásokon keresztül nyerjenek bepillantást az iroda tanácsadóinak mindennapi munkájába. A hallgatóknak október 25-ig van lehetőségük jelentkezni.