Hiába beszélt virágnyelven a drogbanda


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kábítószer-kereskedelem miatt vádat emeltek a szervezet öt tagja ellen, mert Hollandiából éveken át kokaint, extasyt és speedet csempésztek be Magyarországra.

A bűnbanda Hollandiában élő tagja 2015-ben egyezett meg szegedi barátjával abban, hogy kapcsolatai révén kábítószert juttat majd Magyarországra.

11 kilogramm kokaint nyrtek ki a felütőanyaggal

A drogok hollandiai beszerzéséhez szükséges készpénzt, a kinti tag jutalékát, valamint a kábítószer-csomagokat egy nemzetközi személyszállítással foglalkozó bűntárs segítségével hozták Magyarországra.

A banda 2018 nyaráig legalább 68 kilogramm speedet, 68 ezer extasy tablettát szerzett be. A drogot az üzletet finanszírozó szegedi tag adta tovább nagyobb tételben az orosházi és kiskunhalasi kereskedő társuknak.

A kiskunhalasi elkövető kokainnal átitatott és macskaalomba rejtett szövetanyagból – a hollandiai társ által beszerzett úgynevezett felütőanyag segítségével – a küldeményekből 11 kilogramm kokaint nyert ki, amelyet Budapesten értékesítettek.

Orchidea, kóla, olaj és rózsa

A bűnbanda tagjai egymás között virágnyelven beszéltek: az adott kábítószer fajtára használt kifejezéssel – „orchidea”, „kóla”, „olaj”, „rózsa” – közölték egymással telefonon, mikor, milyen drogból, mekkora mennyiségre van szükségük.

A Bács-Kiskun megyei rendőrök egy közúti ellenőrzésen a fuvarozást végző tagnál kokaint, kannabiszt és amfetamint találtak, amelynek kábítószer-tartalma a különösen jelentős mennyiség alsó határának ötszöröse volt.

A megyei főügyészség a bűnbanda mind az öt – letartóztatásban lévő, illetve bűnügyi felügyelet alatt álló -tagjára fegyházbüntetés kiszabását és vagyonelkobzást indítványozza a Kecskeméti Törvényszéknek – közölte Gyugyi Csilla, a Bács-Kiskun megyei főügyész.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.