Ruszofóbiával bővül az orosz btk.
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A melegek alapvető jogainak korlátozására tett javaslatokat a Magyar Hírlap egyik szerzője, 150 ezer forint a bírság.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa megállapította, hogy a Magyar Hírlapban és annak internetes oldalán július 10-én megjelent, Eddig és ne tovább! Ideje levernünk a cölöpöket című cikk révén kirekesztő tartalmat közölt.
A médiatanács eltávolíttatta a honlapról az írást, bírság megfizetésére és a jogsértés tényéről tájékoztató közlemény közzétételére kötelezi a médiaszolgáltatót; ezt a határozat jogerőre emelkedésétől számított három napon belül köteles úgy publikálni, hogy a honlap megnyitásakor a teljes információ folyamatosan olvasható legyen a közzétételtől számított hét napon keresztül.
[htmlbox Polgári_jog_folyóirat]A cikk szerzője az írásban a Budapest Pride apropóján a melegek alapvető jogainak korlátozására tett javaslatokat.
(MTI)
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.
2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!