Húsz év fegyház egy siófoki vállalkozó gyilkosának

Szerző: Jogászvilág
Dátum: 2018. november 30.
Címkék: , , ,
Rovat:
Két hatályon kívül helyezés miatt harmadszor megismételt eljárásban, nem jogerősen 20 év fegyházbüntetésre ítélte pénteken a Zalaegerszegi Törvényszék azt a férfit, aki még 2014-ben egy vascsővel agyonütött és két társával kirabolt egy ismert siófoki vállalkozót.

Az ügyben másodrendű vádlottként szereplő K. Ferenc – aki társaival együtt letartóztatásban van, de nem akart részt venni az ítélethirdetésen – nyereségvágyból elkövetett emberölésért többszörös visszaesőként 20 év, elsőrendű társa bűnsegédként és visszaesőként 16 év fegyházbüntetést kapott. Harmadik társukat felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás bűnsegédjeként 6 év fegyházra ítélték.

Hármuknak együttesen csaknem 18 millió forint perköltséget is meg kell fizetniük.

K. Ferenc 2014 nyarán egy közismert siófoki vállalkozót az otthona előtt olyan erővel ütött le egy vascsővel, hogy a férfi szinte azonnal meghalt. Társaival ezek után elvették az áldozatnál lévő trafikok és egy vendéglátóhely üzemeltetéséből származó aznapi bevételt, mintegy 1,2 millió forintot.

A három vádlott a helyszínről gyalog menekült el, ruháikat és mobiltelefonjaikat elégették, a zsákmányt pedig elosztották egymás között. A rendőrök néhány napon belül mindhármukat elfogták.

A zalaegerszegi ítélethirdetéskor elhangzott: a Pécsi Ítélőtábla kétszer is hatályon kívül helyezte a rablógyilkosság ügyében mindkétszer Kaposváron hozott elsőfokú ítéleteket. Az egyik esetben egy alkotmánybírósági döntés miatt – miszerint nem lehet ítélkező bíró az, aki korábban akár nyomozati bíróként részt vett az eljárásban -, a második esetben pedig egyebek között “iratellenesség” miatt, így került harmadszor a Zalaegerszegi Törvényszék elé az eset.

A pénteki ítélethirdetésen csak az első- és a másodrendű vádlott volt jelen, illetve mindhármuk védője távol maradt. Az elsőrendű vádlott és az ügyész is fellebbezést jelentett be, ezért az ő ítélete nem jogerős, a másodrendű vádlott pedig a távolléte miatt nem tudott nyilatkozni. A harmadrendű vádlott elfogadta a döntést és az ügyész sem fellebbezett – így a büntetési idő kétharmadának letöltése miatt néhány héten belül szabadulhat -, de mivel védője nem vett részt a tárgyaláson, a döntés még nem válhatott jogerőssé.

(MTI)

Kapcsolódó cikkek:


Ellenőröket fenyegetett egy hévízi vendéglős
2019. január 23.

Hivatalos személy elleni erőszak miatt vádat emeltek egy hévízi vendéglős ellen, aki egy fogyasztóvédelmi ellenőrzéskor megfenyegette a hatóság munkatársait - közölte a Zala Megyei Főügyészség szerdán.

Harminc liter ginát találtak két férfinél
2019. január 23.

Kábítószer-kereskedelem bűntettével vádol két váci férfit a járási ügyészség - közölte Szabó Ferenc, Pest megye főügyésze szerdán. A lefoglalt drogok - nagyrészt úgynevezett gina - több ezer adagra elegendő mennyiséget képviselnek.

Óriási uniós bírság a MasterCardnak
2019. január 23.

Az Európai Bizottság 570 millió 566 ezer euró (mintegy 183 milliárd forint) bírságot szabott ki a MasterCard amerikai kártyakibocsátó vállalatra az unió versenyjogi előírásainak megsértése miatt - közölte Margrethe Vestager versenypolitikáért felelős biztos.

EuB: uniós jogot sért egy osztrák munkaügyi szabályozás
2019. január 22.

Az európai uniós jogot sérti, és valláson alapuló hátrányos megkülönböztetésnek minősül, hogy Ausztriában nagypénteken csak azoknak a munkavállalóknak biztosítanak fizetett munkaszüneti napot, akik bizonyos egyházakhoz tartoznak - közölte döntését az Európai Unió Bírósága hétfőn.

Elhanyagolta fertőzött gyermekét a zalai pár
2019. január 22.

Kiskorú veszélyeztetése miatt emeltek vádat Zalában egy élettársai kapcsolatban élő pár ellen, mert éveken keresztül elhanyagolták gyermekük tőlük kapott szifiliszes fertőzésének kezelését, gyermekeiket pedig iskolába sem járatták - közölte a Zala Megyei Főügyészség szóvivője kedden.