Így intézhet bírósági ügyeket a rendkívüli ítélkezési szünetben Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Civil és egyéb szervezetek ügyintézési lehetőségeit foglalta össze az OBH

Az OBH tájékoztatása szerint a tömeges megbetegedést okozó humánjárvány megelőzése, érdekében a civil és egyéb cégnek nem minősülő szervezetek nyilvántartási eljárásaiban elsősorban az elektronikus ügyintézés ajánlott az alábbiak szerint.

A bíróság a civil nyilvántartási ügyszakban is, a beadványokat elsődlegesen elektronikusan, ÁNYK űrlapok használatával tudja fogadni.

Amennyiben nem az elektronikus utat használja a beadványa benyújtásához (postai út, gyűjtőláda) – az OBH-nak címzett papíralapú iraton jól látható kiemeléssel kell feltüntetni az ügy tárgyát és a sürgősségét.

A civil és egyéb cégnek nem minősülő szervezetek űrlapjai az alábbi linken találhatóak.

Iratmásolat, kivonat kérés PK-144 űrlapon, elektronikusan igényelhető. Amennyiben ez illetékfizetési kötelezettséggel jár, az illetéket az adott törvényszék Magyar Államkincstárnál vezetett illeték-bevételi számlájára történő átutalással kell teljesíteni.

Az átutalás közlemény rovatában fel kell tüntetni az eljáró bíróság – 1/2002.(I.17.) IM rendelet 1. sz. mellékletében foglalt – jelzőszámát, az eljárási illetékfizetésre kötelezett fél nevét, a beadvány bírósági lajstromszámát, melyet a  lajstromozási igazolással kapja meg a benyújtó.

Az illeték fizetésről szóló igazolást az ÁNYK űrlapokhoz, egyéb mellékletként lehet  csatolni.

A 35.SZ/2020. (III.15.) OBHE határozat 7.-8. pontjára figyelemmel az ügyfélfogadás szünetel.

A  civil beszámolókat elektronikus úton (Ügyfélkapu,    Cégkapu) szíveskedjenek megküldeni az OBH részére. Az  elektronikus úton megküldött beszámolók 1 munkanapon belül feldolgozásra kerülnek. További tájékoztató az alábbi  linken találóható.

Az OBH a bíróságok központi honlapján folyamatos tájékoztatást ad a rendkívüli ítélkezési szünetben követendő ügyintézésről.

(birosag.hu)


Kapcsolódó cikkek

2023. június 9.

Újabb vádat emeltek Donald Trump ellen

Vádat emeltek Donald Trump volt amerikai elnök ellen, amiért minősített iratokat tárolt otthonában. Ezt maga a politikus jelentette be csütörtökön. A volt elnök közlését megerősítette ügyvédje, Alina Habba a Fox News esti műsorában.

2023. június 8.

A befejezett peres ügyek száma meghaladta az érkezett ügyek számát

„Évtizedes, de talán azt is mondhatjuk, hogy évszázados távlatban kijelenthető: a magyar bírósági ítélkezés nagy részben Budapestre koncentrálódik. 2022-ben a Fővárosi Törvényszékre és az itt működő kerületi bíróságokra érkezett a bírósági ügyek 28 százaléka, és itt volt folyamatban az összes bírósági ügy 31 százaléka. Nem véletlen, hogy a Fővárosi Törvényszék nem csupán az ország legnagyobb ügyforgalmú, hanem a legnagyobb létszámú bírósága is. Az engedélyezett létszám közel 760 bíró és 2200 igazságügyi alkalmazott – ennyien teljesítenek szolgálatot a Fővárosi Törvényszéken és a kerületi bíróságokon” – mondta dr. Senyei György Barna, az Országos Bírósági Hivatal elnöke a Fővárosi Törvényszék összbírói értekezletét megelőző sajtótájékoztatón.