Illegális bevándorlás: 19 ítélet egy hét alatt

Szerző: Jogászvilág
Dátum: 2016. június 6.
Rovat:

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tizenkilenc ítéletet hozott határzár tiltott átlépése bűntett ügyében a Szegedi Járásbíróság a múlt héten – közölte a Szegedi Törvényszék szóvivője.


Juhászné Prágai Erika elmondta, a bíróság tizennyolc vádlottat egy évre kiutasított Magyarország területéről. Egy vádlottat – akit korábban ugyanilyen bűncselekmény miatt már jogerősen elítéltek – a bíróság egy év négy hónap végrehajtásában négy évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtott a négy év kiutasítás mellett.

A vádlottak – akik többségében afgán és pakisztáni állampolgárságúnak vallották magukat – a mások által korábban megrongált határzáron keresztül vagy a kerítés alatt, illetve felett átbújva léptek illegálisan magyar területre.

A bíróság ítéleteit a vádlottak és védőik tudomásul vették, így azok jogerőre emelkedtek. A terheltek nem kérték az írásba foglalt ítélet anyanyelvükre fordítását.

A szóvivő kitért arra, hogy a Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságra egy hét alatt 16 menekültügyi kérelmet érintő beadvány érkezett, a folyamatban lévő ügyek közül az eljárás egy esetben hatályon kívül helyezéssel, nyolc esetben elutasítással fejeződött be.

(MTI)

A vezető tisztségviselő felelőssége
Könyv és e-könyv

A kézikönyv nem csak arra vállalkozik, hogy bemutatja a legfontosabb polgári jogi szabályokat, a polgári jogi felelősség alapjait, hanem ezen túl, jogágakon átívelve, közérthetően összefoglalja a téma által érintett különböző területek szabályozását is.

A könyv ára: 4 990 Ft + 5% áfa
 

Kapcsolódó cikkek:


Handó: meghatározó a bíróságok szerepe
2019. március 22.

Handó: meghatározó a bíróságok szerepe

A kaposvári önkormányzat és a hivatásrendek helyi szervezetei által 27. alkalommal tartott, Jogi beszélgetések című szakmai konferencia zárónapján Handó Tünde és Darák Péter is beszélt.

Enyhítették a piromániás férfi börtönbüntetését
2019. március 22.

Jogerősen ötről négy évre enyhítette a Pécsi Törvényszék annak a nagykátai férfinak a börtönbüntetését, aki 2017 őszén szalmabálák felgyújtásával mintegy 50 millió forintos kárt okozott Baranyában - közölte a bíróság.

Kihirdették az új keresetlevél nyomtatvány rendeletet
2019. március 22.

Kihirdették az új keresetlevél nyomtatvány rendeletet

Kihirdették március 18-án a polgári perben és a közigazgatási bírósági eljárásban alkalmazandó nyomtatványokról szóló 6/2019. (III. 18.) IM rendelet az Országos Bírósági Hivatal és az Igazságügyi Minisztérium hónapokon át tartó együttműködésének köszönhetően. Az új rendelet 2019. április 2-án lép hatályba.