Index: Kálomista Gábor másodfokon nyert a Elkxrtuk-perben


A Fővárosi Ítélőtábla másodfokon – jogerősen – a Megafilm Kft. produkciós cégnek adott igazat abban a perben, amit Hann Endre, a Medián ügyvezető igazgatója indított az Elkxrtuk című film kapcsán – írta csütörtökön az Index.

Az internetes lap azt írta: győzött Kálomista Gábor, miután a Fővárosi Ítélőtábla úgy ítélte meg, hogy az Elkxrtuk című film alkotói, művészeti szabadsága erősebb, mint a felperes személyiségi jogai, védelme. Különös tekintettel arra, hogy abban az időszakban a felperes személyiségi jogi helyzete közszereplőként nagyobb szintű tűrést feltételez, mint egy átlagember esetében – tették hozzá.

Közölték azt is, hogy az ítéletet a Fővárosi Ítélőtábla hozta meg csütörtökön 10 órakor.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2013. május 23.

A vélemény és a sajtó szabadsága az Alkotmány új 61. §-ában

A Budapesti Ügyvédi Kamara Ügyvédjelölti Tagozatának cikksorozatát nyitó interjúként Koltay András médiajogásszal beszélgettünk. Dr. Cser-Palkovics András és Rogán Antal fideszes képviselők által benyújtott és 2010. július 6. napján kihirdetett alkotmánymódosítás alapjaiban érintette a vélemény- és sajtószabadság alkotmányos jogát, újraformálta az Alkotmány 61. §-át.