Ukrán elnök Hágában: Putyint bíróság elé kell állítani a háborús agresszióért


Vlagyimir Putyin orosz elnököt nemzetközi bíróság elé kell állítani az Ukrjanában elkövetett háborús agresszió miatt, és ehhez egy külön törvényszéket kell létrehozni – hangsúlyozta csütörtökön Volodomir Zelenszkij ukrán elnök Hágában.

Az elnök a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) meglátogatása után mondott beszédében kiemelte: valódi, teljes jogú bíróságra van szükség, amely megtorolja az orosz agressziós bűncselekményeket.

„Igazságszolgáltatás nélkül nincs béke” – érvelt beszédében Zelenszkij, és azt mondta, hogy a nürnbergi perhez hasonlóan kell eljárni az orosz háborús bűnösök ellen.
Hangsúlyozta, hogy a valódi igazságszolgáltatás érdekében nem szabad kifogásokat keresni, vagy a hatályos nemzetközi jog korlátaira támaszkodni. „Ehelyett bátor döntéseket kell hozni, és kijavítani a nemzetközi jog hiányosságait. Ahogy a nürnbergiek tették, nekünk is úgy kellene cselekednünk” – tette hozzá.

Az ukrán vezető szerint „mindenki úgy szeretné látni Putyint Hágában, a nemzetközi jog fővárosában, amint igazságosan megbűnhődik tettei miatt”. „Amennyiben győzünk, ez fog történni, és egészen biztos vagyok benne, hogy győzni fogunk” – jelentette ki.

Zelenszkij szerdán késő este érkezett Hollandiába, hogy találkozzon a holland politikusokkal és a miniszterelnökkel, Mark Ruttével, továbbá a feltételezett orosz háborús bűnök ügyében nyomozást folytató hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) vezetőivel. Zelenszkij várhatóan Alexander de Croo belga szövetségi kormányfővel is találkozik hollandiai tartózkodása folyamán.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. június 12.

Hágai Nemzetközi Büntetőbíróság: példa nélküli fenyegetés Trump rendelete

A hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) pénteken kiadott nyilatkozatában sajnálatát fejezte ki az amerikai elnök friss rendelete miatt, amely lehetővé teszi szankciók bevezetését a bíróság tagjaival szemben. A támadások elfogadhatatlan kísérletet jelentenek a jogállamiság csorbítására és a bíróság munkájának megzavarására, továbbá a helyzet elmérgesedéséhez vezethetnek – írták.