Lemondott a szerb oktatási miniszter az iskolai lövöldözés miatt, másnap is lövöldözés volt


Lemondott Branko Ruzic szerb oktatási miniszter vasárnap, négy nappal az után, hogy egy 13 éves fiú egy iskolai lövöldözés során megölte nyolc társát és az iskolaőrt, valamint egy tanárt és további hat diákot megsebesített.

A politikus közölte, már az iskolai lövöldözés napján felajánlotta lemondását, ám a háromnapos nemzeti gyász alatt volt ideje ezen töprengeni, és – mint fogalmazott: felelősségteljes és a szakmaiságot szem előtt tartó emberként, szülőként és szerb állampolgárként – meghozni az egyetlen észszerű és tisztességes döntést ebben a helyzetben.

Az Ana Brnabic szerb miniszterelnöknek küldött lemondó nyilatkozatában Branko Ruzic „kimondhatatlan fájdalommal nyilvánította ki legmélyebb részvétét az áldozatok hozzátartozóinak”, és Isten segítségét kérte, hogy ilyen többé ne ismétlődhessen meg. „Az iskolai események drámai képeit, a könnyeket, amelyeket a meggyilkolt gyerekek vigasztalhatatlan szülei hullattak a részvétnyilvánításkor, örök életében pecsétként fogom hordozni a lelkemen” – írta.

Branko Ruzic, a kormánykoalíció kisebbik pártjának tagja 2020 óta volt Szerbia oktatási minisztere. Nyilatkozatában köszönetet mondott mindazoknak, akikkel az utóbbi három évben együtt dolgozott, illetve Ana Brnabicnak is, akinek a kormányában korábban államigazgatási és helyi önkormányzati miniszter volt.

A politikus reményét fejezte ki, hogy az ország igazságszerető állampolgárai, de a politikai ellenfelek is úgy gondolják, ebben a fájdalomban és harcban egységesnek kell lenni, hogy „a jó legyőzze a rosszat, az igazság legyőzze az igazságtalanságot”.

Mint írta, személyesen, de a Szerbiai Szocialista Párt politikusaként a jövőben is egy fejlettebb, nemzetileg büszke, szociálisan igazságos és nemzetközileg elismert Szerbiáért és az európai értékekért fog küzdeni. „A lemondás személyes, de politikai lépés is, a fejlettebb, demokratikus társadalmakban az erő jele, a mi térségünkben viszont igen gyakran a gyengeség jele. Döntsön a közvélemény” – zárta nyilatkozatát Branko Ruzic.

Növelte a készültséget a montenegrói rendőrség azt követően, hogy Szerbiában három nap alatt két tömegmészárlás is történt – közölte Filip Adzic montenegrói belügyminiszter pénteken. A belügyminiszter azt is bejelentette, hogy szigorúbb szabályozást rendelt el a fegyverviselési és -tartási engedélyek kiadására. A rendőrök pedig ellenőrzik mindazokat, akik rendelkeznek ilyen engedéllyel. Az idegenforgalmi szezon kezdete előtt, de az idény alatt is szigorúbbak lesznek az ellenőrzések, és magasabb lesz a készültség – hangsúlyozta.

Dritan Abazovic montenegrói miniszterelnök közleményben tudatta, hogy kormánya nemzeti gyásznapot rendelt el május 7-re, vasárnapra a szerbiai áldozatok tiszteletére. Szerdán egy belgrádi általános iskolában egy hetedikes diák lelőtte nyolc társát és az iskolaőrt, illetve megsebesített további hat tanulót és egy tanárt. Csütörtökön pedig egy 20 éves férfi gépkarabéllyal nyolc embert lelőtt, és további tizennégyet megsebesített a Belgrád melletti Mladenovacon és környékén.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. június 9.

Újabb vádat emeltek Donald Trump ellen

Vádat emeltek Donald Trump volt amerikai elnök ellen, amiért minősített iratokat tárolt otthonában. Ezt maga a politikus jelentette be csütörtökön. A volt elnök közlését megerősítette ügyvédje, Alina Habba a Fox News esti műsorában.

2023. június 8.

A befejezett peres ügyek száma meghaladta az érkezett ügyek számát

„Évtizedes, de talán azt is mondhatjuk, hogy évszázados távlatban kijelenthető: a magyar bírósági ítélkezés nagy részben Budapestre koncentrálódik. 2022-ben a Fővárosi Törvényszékre és az itt működő kerületi bíróságokra érkezett a bírósági ügyek 28 százaléka, és itt volt folyamatban az összes bírósági ügy 31 százaléka. Nem véletlen, hogy a Fővárosi Törvényszék nem csupán az ország legnagyobb ügyforgalmú, hanem a legnagyobb létszámú bírósága is. Az engedélyezett létszám közel 760 bíró és 2200 igazságügyi alkalmazott – ennyien teljesítenek szolgálatot a Fővárosi Törvényszéken és a kerületi bíróságokon” – mondta dr. Senyei György Barna, az Országos Bírósági Hivatal elnöke a Fővárosi Törvényszék összbírói értekezletét megelőző sajtótájékoztatón.