Ismert lesz bíróságok leterheltsége


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Többek között eljárási időtartam-kalkulátor segíti majd az ügyfeleket és az ügyvédeket a bíróságokon – derült ki az Országos Bírósági Hivatal minapi rendezvényén a birosag.hu tájékoztatása szerint.


A korszerűsített informatikai rendszer és portálfelület segítségével az ügyfelek egyfelől információhoz juthatnak a különböző bíróságok leterheltségéről, másrészt könnyen kezelhető elektronikus felületen keresztül a nap 24 órájában nyújthatják be igazgatási panaszaikat. A projekt keretében megújul az informatikai eszközpark is – mondta Handó Tünde, az OBH elnüke „Az elektronikus szolgáltatások kiterjesztése és az emberi erőforrások optimalizálása az ítélkezés időszerűségének javítása érdekében” nevű projekt nyitórendezvényén. 

Kékedi Szabolcs, a Miskolci Törvényszék elnöki bírája a megvalósításhoz szükséges bírósági informatikai rendszerek fejlesztésének irányáról, az eszközpark megújulásáról beszélt. Prezentációjában kiemelte, hogy a műszaki hátteret 62 db szerver és 1330 db új munkaállomás biztosítja majd.

Tárkány-Szűcs Babett, a Szegedi Törvényszék elnöke bemutatta az elektronikus panaszügyintézés átlátható és lényegesen egyszerűbb folyamatát, illetve az eljárási időtartam-kalkulátort. Utóbbi segítségével az érdeklődők – a korábbi ügyek adatai alapján – tájékoztatást kaphatnak tervezett ügyük várható hosszáról, így – vagylagos illetékesség esetén – eldönthetik, hogy melyik bíróságon indítják meg a pert. Hangsúlyozta azt is, hogy ha az ügyfelek látják, mennyi ideig tart majd a pereskedés, dönthetnek úgy, hogy alternatív megoldást választanak, akár az Országos Bírósági Hivatal által gondozott mediáicós eljárást.

Az Országos Bírósági Hivatal a komplex fejlesztési program megvalósításához 599 951 925 forint támogatást nyert el az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program által EKOP – 2.1.22 kódszámmal közzétett pályázat keretében. A projekt várható befejezése 2014. év vége.

Az ÚJ Jogtár bemutatja: Ügyvédreggeli 2014.         Készüljünk együtt a Ptk. jelentős változásaira!

2014. 03. 28.:  A hibás teljesítés megváltozott szabályai és új intézményei – Dr. Lévayné Dr. Fazekas Judit

2014. 04. 04.:  A kontraktuális kárfelelősség szabályai az új ptk.-ban – Dr. Lábady Tamás

2014. 04. 25.:  Engedményezés, tartozásátvállalás, jogátruházás, szerződés átruházás – Dr. Gárdos Péter

2014. 05. 30.:  Kft. változások és az új Ptk – Dr. Kisfaludi András

2014. 06. 27.:  Új cégjogi szabályok – Dr. Hámori Andrea

2014. 09. 12.:  Újdonságok a polgári perjog területén – Dr. Sántha Ágnes

2014. 10. 03.:  Vállalkozási szerződések – Dr. Barta Judit

2014. 11. 07.:   Vezető tisztségviselők felelőssége az új Ptk.-ban – Dr. Gárdos Péter

2014. 12. 05.:   Adásvételi szerződések – Dr. Kisfaludi András

Az egyes előadásokra külön-külön is jelentkezhet!

Helyszín: Hilton Budapest Westend, 1062 Budapest Váci út 1-3.

Bővebb információk és a teljes előadássorozatra jelentkezés itt

 


Kapcsolódó cikkek

2024. szeptember 27.

Ruszofóbiával bővül az orosz btk.

Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.

2024. szeptember 27.

Magyarország az Európai Mestersége Intelligencia Testület első elnöke

Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.

2024. szeptember 27.

110 éves a Pesti Központi Kerületi Bíróság

2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.