Ismét megrendezte érvelési-esetmegoldó versenyét a Bibó István Szakkollégium


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Idén immár harmadik alkalommal rendezte meg jogesetmegoldó versenyét a Bibó István Szakkollégium. A kétfordulós verseny négy döntős csapata a DLA Piper Hungary irodájában prezentálta megoldását a három fős szakmai zsűri előtt.

Az idei „Bibó. Az Eseted” verseny keretében első- és másodéves joghallgatók alkotottak csapatokat, közülük az első forduló megoldásai alapján a legjobb 4 csapat jutott be a DLA Piper Hungary közreműködésével megvalósuló második fordulóba.

A nevezett csapatoknak egy hiányos tényállásból álló jogi esetből kellett kiindulni és az első, online fordulóban olyan érveket felsorakoztatni, amelyek kipótolják a homályos részeket. A második, már személyes fordulóban a meglévő példa egészült ki új információkkal. A jogvita tárgya egy ingatlan adás-vétele volt, valamint felmerültek ingatlanokkal kapcsolatos közigazgatási jogi kérdések is, amelynek feldolgozása során a döntőbe jutott csapatok az aktív kutatómunka mellett teret kaptak a kreatív megoldások bemutatására is, valamint a zsűri kiemelt szempontként értékelte a versenyzők közötti csapatmunka szorosságát is.

A most megalapozásra kerülő jogszabályi háttérhez nagyon jól kapcsolódott a verseny gyakorlatiassága. Az eset megoldása során a már megszerzett tudást kreatív módon hasznosíthattuk, ezáltal tapasztalatot szereztünk és kipróbálhattuk magunkat nemzetközi ügyvédi irodai környezetben” – mondta el Martinez Bernadett, az ELTE elsőéves joghallgatója, a Bibó esetmegoldó verseny győztes csapatának tagja.

Hiánypótló gyakorlati tapasztalat

A joghallgatók már tanulmányuk elején is folyamatosan keresik azokat a lehetőségeket, ahol gyakorlati tudásra, az egyetemen tanultak hasznosítására van lehetőségük. Ezek a versenyek lehetővé teszik, hogy képet kapjanak egy életszerű jogeset megoldásáról, ezáltal a kötelező órákon felül többlethez jussanak.

A szakmai kiválóság jegyében követjük a jogászképzés aktuális trendjeit, figyelünk a kibontakozó tehetségekre. Ezért is vagyunk büszkék arra, hogy Talent Pool programunk keretében az idei évben támogatásunk mellett házigazdái is lehettünk a Bibó István Szakkollégium esetmegoldó versenyének. A jövőben célunk, hogy ez az együttműködés még szorosabb legyen, segítve a diákok felkészültségét a jogi pályára” – emelte ki Papp Gábor, a DLA Piper Hungary szakmai fejlesztési vezetője.

„Fontosnak tartjuk, hogy diákként már a tanulmányaink elején belelássunk egy jogeset megoldásába, illetve egy nemzetközi ügyvédi iroda működésébe. A karrierépítésben felbecsülhetetlen értékű a kötelező egyetemi feladatokon felül mutatott elkötelezettség; a szakmai versenyeken és különböző diákszervezetekben való részvétel a legbiztosabb belépő a munkaerő-piacra” – mondta el Kenéz Kende, a Bibó István Szakkollégium szakmai stábvezetője, a verseny egyik szervezője.

A DÖNTŐ DÍJAZOTTJAI:

Első helyezett csapat tagjai: Martinez Bernadett, Nagymihály Janka, Polónyi Orsolya

Második helyezett csapat tagjai: Nagy András Zsigmond, Király Hunor István, Vízi Dominik

Harmadik helyezett csapat tagjai: Duljánszki Áron Tamás, Lichy Johanna, Ster Petra Anna

(Forrás: DLA Piper Hungary sajtóanyaga)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 17.

Kampányt indít az EU Szellemi Tulajdoni Hivatala a sportvilág IP jogsértései ellen

Európai lakosok milliói néznek illegálisan sporteseményeket és vásárolnak hamisított sporteszközöket, ami 850 millió eurós veszteséget okoz a gyártóknak – hívja fel a figyelmet az EU Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) „Play Fair” (Játsszunk sportszerűen) kampányában a sportesemények kapcsán felmerülő IP (szellemi tulajdon) jogsértésekre. A kampány emellett ösztönzi a sportrajongókat a legális sportcsatornák követésére és az eredeti sporttermékek vásárlására is – olvasható a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatal honlapján.

2024. június 17.

A menő budapesti lakások bérleti díja átlagos uniós szinten

Tavaly 17 százalékkal emelkedett a budapesti központi elhelyezkedésű lakások bérleti díja 2022-höz képest, ezzel a magyar főváros az európai uniós fővárosok között a középmezőnyben van közvetlenül Madrid és Zágráb után – közölte a Duna House az európai városok relatív megélhetési költségeinek összehasonlítását célzó Eurostat tanulmány elemzése nyomán.