Járványügyi védekezés a börtönben Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nem állapított meg a fogvatartottak magán- és családi élethez, kapcsolattartáshoz fűződő alapvető jogával összefüggő visszásságot a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtönben az alapvető jogok biztosa a koronavírus-világjárvány miatt elrendelt intézkedésekkel összefüggésben. Dr. Kozma Ákos jelentésében kifejtette, hogy a fogvatartottak a veszélyhelyzet miatt elrendelt korlátozásokat elfogadták, éltek a látogatási tilalom kompenzálására szolgáló, meghosszabbított időtartamú telefonálási lehetőséggel és többnyire az internetes kommunikációs csatornát is használták.

A Nemzeti Megelőző Mechanizmus (NMM) feladatkörében eljáró alapvető jogok biztosa és két munkatársa 2020. április 15-én megfelelő védőfelszerelésben a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtönbe látogattak. Ellenőrizték a COVID–19-járvány megelőzése, illetve következményeinek elhárítása érdekében tett intézkedéseket, valamint megvizsgálták, hogyan érintették a fogvatartottak mindennapi életét a veszélyhelyzet miatt elrendelt korlátozások.

Dr. Kozma Ákos az AJB-2419/2020. számú ügyben készült jelentésében feltárta, hogy az újonnan érkező fogvatartotton koronavírustesztet nem végeztek, azonban a testhőmérsékletét megmérték, kikérdezték arról, hogy járt-e külföldön, van-e koronavírus-fertőzéssel érintett rokona, észlelt-e bármilyen tünetet. Az előzetes vizsgálat után történt az orvosi vizsgálat. A fogvatartotti befogadási eljárásban részt vevő személyzet számára a szájmaszk és a gumikesztyű viselése kötelező volt.

A zárkakörletre történő belépéskor a személyi állomány tagjai maszkot viseltek és kézfertőtlenítőt használtak. A fogvatartottak a körletre visszaérkezéskor fertőtlenítőszeres vízbe áztatták a kezüket. A munkát végző fogvatartottak naponta, akik nem dolgoznak, hetente négy alkalommal fürödtek. A körletek padlózatának fertőtlenítő tisztítószerrel történő felmosására naponta háromszor – 8, 12 és 15 órakor került sor. A fogvatartottak a zárkáik tisztítására súrolószert és mosogatószert kaptak.

Az NMM javaslatot tett, hogy a higiénia érdekében az Intézetbe belépő fogvatartottak által használt fertőtlenítőszeres víz helyett célszerűbb lenne egyszer használatos kézfertőtlenítő szert alkalmazni, illetve ennek beszerzéséig a fertőtlenítőszeres vizet naponta legalább háromszor cserélni. Az NMM javasolta továbbá, hogy a fogvatartottak fertőtlenítő hatású felmosó szert is kapjanak a zárkájuk tisztításához. A személyes higiénia érdekében valamennyi fogvatartott számára indokolt lenne a napi zuhanyozást biztosítani.

A 425 fogvatartott közül 295-en az Intézetben gyártott védőruházatok és -maszkok előállításában vettek részt, azonban az Intézeten kívüli munkavégzés átmenetileg szünetelt. A folyamatban lévő oktatásokat, képzéseket az Intézet távoktatás formájában biztosította.

Az alapvető jogok biztosa megállapította, hogy a látogatási tilalom korlátozta a fogvatartottak magán- és családi élethez, kapcsolattartáshoz fűződő jogának gyakorlását, amit az Intézet a telefonálás időtartamának meghosszabbítása és az internetes kommunikációs csatornák útján ellensúlyozott. A vizsgálat a fogvatartottak magán- és családi élethez, kapcsolattartáshoz fűződő alapvető jogával összefüggő visszásságot nem állapított meg.

(ajbh.hu)




Kapcsolódó cikkek

2024. október 11.

Az amerikai állam feldarabolná a Google-t

A Google „monopolhelyzetére” hivatkozva az amerikai igazságügyi minisztérium a keresőóriás egyes részeinek feldarabolását akarja elérni. A cél az, hogy eladják azokat az üzletrészeket, amelyek segítettek fenntartani a cég „illegális monopóliumát” az online keresések terén – írja az Euronews.

2024. október 11.

MOKK: sokan adnak kölcsön ismerősöknek

Megnőtt a barátoktól, rokonoktól kért kölcsönök száma az utóbbi hónapokban a közjegyzők tapasztalatai szerint. Bár hivatalos adat nincs a magánkölcsönökről, egy tavalyi kutatás rámutatott, a magyar lakosság, ha megszorul, ugyanakkora arányban fordul pénzért a környezetéhez, mint a bankokhoz, ráadásul a többség előbb az ismerősöknél próbálkozik. Az ilyen kölcsönök felét azonban legfeljebb csak részben fizetik vissza, emiatt régi, tartós kapcsolatok mennek tönkre. Sok félreértést és vitát meg lehet előzni egy írásbeli szerződéssel, nagyobb összegű kölcsönnyújtásnál pedig érdemes jogász segítségét is igénybe venni. Amennyiben a kölcsönszerződést közjegyzői okiratba foglalják a felek, akkor a hitelező probléma esetén bírósági pereskedés nélkül hozzájuthat a tartozáshoz. De az adós is biztos lehet abban, hogy nem követelhetnek tőle többet a megállapodásban foglaltaknál, és szorult helyzetével sem tudnak visszaélni.