Jogellenes a romák elleni gyűlölet


A román államfő aláírta azt a törvényt, amely bünteti a romaellenes megnyilvánulásokat.

Klaus Iohannis román elnök jóváhagyta azokat a jogszabályokat, amelyek célja a roma közösség elleni gyűlölet-bűncselekmények „megelőzése, illetve megakadályozása”.

A jogszabályok a roma közösség elleni gyűlölet „verbális vagy fizikai megnyilvánulásait” büntetik. Számos bűncselekményt sorol fel a törvény, köztük a 6. cikket, amely kimondja, hogy a romaellenes szervezet létrehozásáért elítélt személyek 10 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatók.

A jogszabályt a törvényhozás december 15-én 244 képviselő szavazatával fogadta el. A törvényt ezután elküldték az államfőnek, aki január 4-én kihirdette azt. A roma közösség, amely az egyik legnagyobb etnikum az országban, örömmel fogadta a jogszabályt, amely fellép a jelentős faji megkülönböztetéssel szemben.

A jogszabály elfogadására azt követően került sor, hogy az Európai Bizottság kijelentette, hogy „Románia legfontosabb prioritásai közé tartozik a roma gyermekek kisgyermekkori nevelése és gondozása, a romák vállalkozó szellemének támogatása és az eladósodásuk kezelése. A törvény a Román Közlönyben, a Monitorul Oficial-ban való közzététel után lép hatályba.

(jurist.org)


Kapcsolódó cikkek

2021. szeptember 21.

Fontos határidő közelít a GDPR-szabályokban

A GDPR rendelet előírásai szerint eljött a kötelező felülvizsgálat ideje, amelynek során minden adatkezelőnek meg kell győződnie arról, hogy adatkezelési folyamatai továbbra is megfelelnek a GDPR előírásainak – hívja fel a figyelmet az act Bán és Karika Ügyvédi Társulás.

2021. szeptember 21.

Bírságot kapott Lengyelország az EU bíróságától

Napi 500 ezer euró, az Európai Bizottságnak kifizetendő pénzbüntetésre kötelezték Lengyelországot, amiért az nem szüntette be a lignitkitermelési tevékenységét a cseh-lengyel határon fekvő Turów szénbányában.