Jogerős ítélet született VV Fanni meggyilkolásának ügyében


Jogerősen húsz év fegyházbüntetésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla a VV Fanniként ismertté vált Novozánszki Fanni meggyilkolásával vádolt B. Lászlót szerdán.

A táblabíróság a honlapján azt írta, megváltoztatták a Fővárosi Törvényszék tavaly júliusi elsőfokú ítéletét, és az életfogytig tartó szabadságvesztés helyett 20 év fegyházbüntetésre ítélte a férfit azzal, hogy a büntetés kétharmadának letöltését követően bocsátható feltételes szabadságra. Az ítélet szerint a férfi 2017 őszén, miután megtudta, hogy a nő a megtakarított pénzét a lakásában tartja, elhatározta, hogy akár erőszakos úton is megszerzi tőle. A nővel találkozót beszélt meg, ezt megelőzően mobiltelefonján a „bódító szer, bódító szerek” kifejezésekre keresett rá.

Az esti órákban, a férfi a nőt a lakásban bántalmazta, aminek következtében a nő meghalt. Szembesülve tettével, a férfi elhatározta, hogy azt a látszatot fogja kelteni, hogy a nő elutazott. Személyi okmányait magához vette, a szekrényből kivette a sértett néhány ruhadarabját, és azokat a nő bőröndjébe tette, majd lakáskulcsát is magához vette. A nő dolgait a használatában lévő bérelt autóba tette; a lakóház mélygarázsában a férfi a holttestet előbb a garázsban parkoló gépkocsi hátsó ülésére helyezte, majd összekötözte és a csomagtartóba tette. Ezután felvett egy utast, és Siófokra ment. Utasa kiszállása után bérelt lakására hajtott, az elhozott bőröndöket felvitte, a holttestet pedig a csomagtartóban hagyta.

Másnap reggel a vádlott Szalkszetmártonra a régi kompátkelőhöz hajtott és a holttestet a Dunába dobta. A délutáni órákban rövid időre visszatért a sértett lakására, másnap pedig a nő ingóságait ismeretlen helyszínen eldobta.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az ügyészség súlyosításért, a vádlott és védője felmentésért, illetve hatályon kívül helyezésért fellebbezett – emlékeztet közleményében az ítélőtábla. A Fővárosi Ítélőtábla, az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást némileg kiegészítve, helyesbítve szintén azt állapította meg, hogy a nő 2017. november 20-án az esti órákban meghalt, halálát pedig B. László okozta.

Az ítélőtábla szerint a bizonyítékokból kétséget kizáróan az következik, hogy a nőt a vádlott ölte meg, és a törvényszék helyesen minősítette a cselekményt nyereségvágyból elkövetett emberölésnek. A táblabíróság azonban túlzottan súlyosnak találta az életfogytig tartó szabadságvesztést, és elsősorban a vádlott büntetlen előéletére tekintettel a kiszabható legmagasabb határozott tartamú fegyházbüntetésre ítélte a férfit. Az ítélet jogerős – olvasható a Fővárosi Ítélőtábla közleményében.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2018. augusztus 24.

Belizeben keresett szobát VV Fanni feltételezett gyilkosa, őrizetben marad

Meghosszabbították annak a férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint egy valóságshow ismert szereplőjének gyilkosa lehet – közölte a Fővárosi Törvényszék. A gyanúsított rákeresett arra, hogy melyik országban nincs kiadatás Magyarországra, ezen ok is szerepel az őrizetben tartás indokai között.
2019. október 11.

Vádat emeltek VV Fanni gyilkosa ellen

Emberölés miatt vádat emelt a Fővárosi Főügyészség pénteken egy férfi ellen, aki értékeinek megszerzéséért megölte a televíziós valóságshowban VV Fanni néven ismertté váló nőt 2017-ben Budapesten – közölte a fővárosi főügyész.