Belizeben keresett szobát VV Fanni feltételezett gyilkosa, őrizetben marad


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Meghosszabbították annak a férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint egy valóságshow ismert szereplőjének gyilkosa lehet – közölte a Fővárosi Törvényszék. A gyanúsított rákeresett arra, hogy melyik országban nincs kiadatás Magyarországra, ezen ok is szerepel az őrizetben tartás indokai között.

A Budai Központi Kerületi Bíróság ügyészi indítványra ismételten, ezúttal 2018. november 27-ig hosszabbította meg annak a férfinak a letartóztatását, aki a nyomozóhatóság szerint alaposan
gyanúsítható egy ismert valóságshow-szereplő megölésével. A gyanúsított továbbra is letartóztatásban marad, mert esetében a szökés és elrejtőzés veszélye a
bíróság megállapítása szerint továbbra is fennáll.

A kerületi bíróság döntését azzal indokolta, hogy a gyanúsított továbbra is megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2017. november 20-án ismeretlen módon magatehetetlenné tette, majd
megölte a sértettet, akinek a holttestét egy bérelt személygépkocsival egy jelenleg még ismeretlen helyre szállította. A megalapozott gyanút a rendőri jelentések, a biztonsági kamerák felvételei, a
helyszíni szemlék során készített jegyzőkönyvek, a tanúk vallomásai, az eltűnés bejelentéséről felvett jegyzőkönyv és annak mellékletei, valamint a házkutatásról és a lefoglalásról készült
jegyzőkönyvek támasztják alá.

Döntése során a bíróság kiemelten vette figyelembe azt a tényt, miszerint a gyanúsított két nappal a bűncselekmény elkövetése után a mobiltelefonja internetes felületén rákeresett arra, hogy melyik országban nincs kiadatás Magyarországra, valamint Belize városában egy fő részére szabad szobákat nézett a 2017. november 30. és 2017. december 30-a közötti időszakra. A fenti
körülményekre, a cselekmény jelentős tárgyi súlyára, valamint a kiszabható büntetés nagyságára tekintettel a bíróság álláspontja szerint a gyanúsítottnál – annak rendezettnek tűnő személyi
körülményeitől függetlenül – továbbra is fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye.

Indokolásában a bíróság arra is felhívta a figyelmet, hogy az esetleges sértetti holttest hiánya még további nyomozást igényel, a gyanúsított által eddig letartóztatásban töltött kilenc hónap pedig a
cselekmény jellegéhez viszonyítva nem minősül aránytalanul hosszú időnek. A 2018. augusztus 22-i végzés ellen az ügyész, a védő és a gyanúsított is egyaránt fellebbezett.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.