Jogerősen három évet kapott egy szolnoki marihuánadíler


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Lezárult annak a harmincas évei végén járó, büntetett előéletű férfinak a büntetőügye, akit a 2018. május 10-én vettek őrizetbe, mert két szolnoki ingatlanban négy vevőnek évekig árult, valamint a jogerős ítélet szerint fogyasztott és magánál is tartott marihuánát.

Az ügyben 2019. november 22-én emelt vádat a Szolnoki Járási Ügyészség. A Szolnoki Járásbíróság két tárgyalást tartott az ügyben. Utóbbin, 2020. november 24-én ítéletet hozott. A férfit, akit egy korábbi ügye miatt 2017-ben kábítószer birtoklásának vétsége miatt már pénzbüntetésre ítéltek, kábítószer-kereskedelem bűntettében mondta ki bűnösnek, amiért 3 év börtönre ítélte, 4 évre eltiltotta a közügyektől és 302.500 forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el vele szemben.

Az ügyészség a vádlott terhére, súlyosítás érdekében fellebbezett, míg a vádlott védője enyhítés érdekében jelentett be fellebbezést, így az ügy másodfokon, a Szolnoki Törvényszéken folytatódott, ahol nemrég jogerősen lezárult.

A fellebbezések nem vezettek eredményre. A Szolnoki Törvényszék sem a súlyosításra, sem az enyhítésre nem látott okot, illetőleg lehetőséget, ezért 2021. március 19-én az elsőfokú bíróság törvényes és megalapozott ítéletét helybenhagyta – derül ki a Szolnoki Törvényszék közleményéből.

(Jogászvilág)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 25.

GVH-elnök: Kulcskérdés az MI széleskörű, de helyes alkalmazása

„A mesterséges intelligencia széleskörű, de helyes alkalmazása jelentős pozitív hatással lehet a hazai vállalkozások termelékenységére és versenyképességére” – hangsúlyozta Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke az 50. Európai Versenynapon, Budapesten. Az egynapos konferencia során a kontinens versenyjogi közösségének prominens szakértői vitatták meg a szakpolitika legaktuálisabb kérdéseit, többek között a fenntarthatóság és a versenypolitika kapcsolatát és a mesterséges intelligencia jövőbeli lehetőségeit és kockázatait is. A GVH a konferencia keretében a nemzetközi közösség számára is bemutatta a mesterséges intelligencia piacelemzésének eredményeit.

2024. október 25.

Megjelent a CEPEJ igazságszolgáltatási rendszerek értékeléséről szóló 2024. évi jelentése

Az Európa Tanács égisze alatt működő, az Igazságszolgáltatás Hatékonyságáért Felelős Európai Bizottság (European Commission for the Efficiency of Justice, CEPEJ) az európai igazságszolgáltatási rendszerek minőségének és hatékonyságának megerősítése érdekében jött létre. Feladata, hogy elemezze az igazságügyi rendszerek elért eredményeit, feltárja a nehézségeket, és javaslatokat dolgozzon ki ezek leküzdésére, egyúttal támogatást nyújtson a tagállamoknak.