Jön a vadvándorlás és a jogszabályok is változtak


Tavaly mintegy hétezer nagyvadat gázoltak az utakon, ami nem csak a vadásztársaságoknak jelent hatalmas kárt, de az autósoknak is, hiszen akár totálkáros is lehet a jármű egy ilyen ütközés után. A jogszabályok változásával ráadásul most érdemes még körültekintőbben vezetni.

Ősszel az őzek után a gímszarvasok, majd a dámvad, a vaddisznó, a rókák és a nyulak kezdik meg a párzási időszakot, ami azt jelenti, hogy ebben az időszakban sokkal több vaddal találkozhatunk az utakon. Noha az autósokat sok helyen tábla figyelmezteti, gyakorlatilag bárhol átszaladhat az úton egy-egy vad, ami, ha nem tudjuk elkerülni az ütközést, nem csak veszélyes lehet, de hatalmas károkat is okozhat mind a vad, mind pedig az autó szempontjából.„A vad értéke pontosan meg van határozva és akár több milliós összeg is lehet mondjuk egy erős agancsú gímbika esetében. A hazai vadállomány összetétele miatt ősztől tél végéig gyakorlatilag folyamatos a párzási időszak, ezért érdemes nagyon körültekintően autózni. Az állatok ugyanis napszakokhoz igazítják a mozgásukat, mi azonban nem igazítjuk az életritmusunkat a rövidülő napokhoz, ezért gyakrabban közlekedünk ilyenkor sötétben, amikor a vad jobban mozog” – kezdte Kőrös András, a Groupama Tanpálya szakmai vezetője, a VIONN GO által felkért vezetéstechnikai szakértő.A jogszabályok változásával ráadásul idén nyár óta szűkült azon esetek köre, amikor egy vadásztársaság kártérítésre kötelezhető egy vadbaleset miatt. A jogszabályváltozás értelmében a vadásztársaság ezentúl csak akkor kötelezhető kártérítésre, ha az autós minden kétséget kizáróan bizonyítani tudja, hogy a baleset előtt a vad úton való áthaladása vadászati tevékenységgel áll okozati összefüggésben. Ellenkező esetben a jármű tulajdonosa nem számíthat kártérítésre a vadásztársaságtól. A szakértő szerint azonban érdemes a megelőzésre koncentrálni és minden eshetőségre felkészülni, amikor lakott területen kívül autózunk.Vadriasztóval és körültekintő vezetéssel védekezhetünk.

Forrás: Vionn go


Kapcsolódó cikkek

2024. május 31.

Ludovika.hu: Aknázzuk ki az új kor kínálta lehetőségeket

Az adat az új arany – halljuk mostanában. A Ludovika.hu cikksorozatában annak járt utána, hogyan lehet okosan, szabályosan adatot gyűjteni, tárolni, és miképpen hasznosulhatnak a beszerzett információk. Elsőként, e cikkben a vállalati nézőpontot mutatják be Marton Ádám, az NKE ÁNTK Közgazdaságtani és Nemzetközi Gazdaságtani Tanszékének adjunktusa segítségével.

2024. május 31.

A DMA alkalmazásának első hónapjai

A digitális belső piac történelmében 2024 márciusa kulcsfontosságú, hiszen az a DMA érdemi alkalmazásának első hónapja; és mint ilyen, elképesztően hektikusnak bizonyult. Ebben a bejegyzésben valamennyi eseményről nem tudok számot adni, azonban néhány kulcsesemény felsorolásával a DMA alkalmazása korai szakaszának hangulata illusztrálható – olvasható Beyer Fülöp bejegyzésében a ludovika.hu ITKI blogján.