Kábítószer-kereskedőket kapcsoltak le a Szigeten


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Két holland fiatal jelentős mennyiségű kábítószerrel és 500 példányban nyomtatott árlistával érkezett a Sziget Fesztiválra. Egy hónapra letartóztatták őket – közölte a Fővárosi Törvényszék.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte annak a két holland állampolgárnak a letartóztatását, akiket jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt gyanúsítanak.

A rendelkezésre álló adatok alapján megalapozottan feltehető, hogy a két holland férfi 2019. augusztus 6-án a Sziget Fesztiválon növényi törmelék és sodort cigaretta formájában marihuánát, valamint MDMA tartalmú tablettákat értékesített. A gyanúsítottak nagy mennyiségű kábítószert tartottak az értékmegőrzőben és sátrukban, és 500 példányban nyomtatott árlistát is készítettek. A gyanúsítottak cselekményét a rendezvény biztonsági szolgálatának munkatársai észlelték és őket a rendőrség kiérkezéséig a helyszínen feltartóztatták. A szakértői vélemény eddigi adatai alapján a kábítószer mennyisége bizonyosan meghaladja a jelentős mennyiség alsó határát, így a gyanúsítottak cselekménye jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének megállapítására lehet alkalmas.

Az elsőfokú végzés szerint a bűncselekmény – bizonyítottság esetén – akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető. A gyanúsítottak kizárólag a Sziget Fesztiválra érkeztek Budapestre, Magyarországon lakóhellyel, személyes kapcsolatokkal és kötöttségekkel nem rendelkeznek. Mindezek alapján megalapozottan feltehető, hogy jelenlétük a büntetőeljárás során kizárólag kényszerintézkedés elrendelésével biztosítható.

A védők bűnügyi felügyelet elrendelését és óvadék megállapítását kérték, amit a bíróság arra hivatkozással utasított el, hogy a nyomozás kezdeti szakaszban van, és további bizonyítási cselekmények lefolytatása szükséges az elkövetők kapcsolatainak felderítésére, így a bűnügyi felügyelet nem lenne alkalmas arra, hogy a bizonyítási eljárás veszélyeztetését kizárja.

Mindazonáltal a 21 éves gyanúsítottak Hollandiában legális megélhetéssel és rendezett családi kapcsolatokkal rendelkeznek, és a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján nem lehet arra következtetni, hogy a gyanúsítottak kábítószer-kereskedelemből tartanák el magukat, ezért a bíróság a bűnismétlés veszélyét – az ügyészi indítványtól eltérően – nem látta megállapíthatónak.

A végzés nem végleges, a letartóztatás elrendelésével szemben a gyanúsítottak és védőik, a bűnismétlés veszélyének megállapítása érdekében pedig az ügyész fellebbezést jelentettek be.


Kapcsolódó cikkek