Kannabiszt termesztő apa és fia ellen emeltek vádat


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Különösen jelentős mennyiségű kábítószer birtoklása miatt emeltek vádat két kalocsai férfi ellen, az apa és fia őstermelőként kukorica között termesztett kannabiszt – közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.

A közlemény szerint a kertész végzettségű 57 éves apa és a 29 éves fia a kannabiszt az otthonuk közvetlen közelében lévő mezőgazdasági területeken termesztette. A két férfi a 2018. október elején leszüretelt kendert kalocsai otthonukban szárította.

Lakásukon a nyomozók több mint 100 kilogramm nettó tömegű, szárításra váró hajtásvéget, valamint a kannabisz termesztéséhez szükséges ventillátort, nagy teljesítményű lámpát, időzítő kapcsolót és több mint száz önzáró tasakot foglaltak le. A növényekben a kábítószer hatóanyag-tartalma a különösen jelentős mennyiség alsó határának több mint háromszorosa volt.

Néhány nappal a kannabisz leszüretelése előtt az ültetvényt a két férfi egyik szomszédja – az ügy 26 éves vádlottja – felfedezte, és saját fogyasztására a növényi ágvégződésekből mintegy 40 dekagrammot magával vitt. A szomszéd megmutatta az ültetvényt az egyik ismerősének is, aki azért, hogy feljelentést tegyen, három növényt tövestől kihúzott és a közelben elrejtett.

A szomszédnál tartott házkutatás során előkerült növényi részek hatóanyag-tartalma a csekély mennyiség 4,5-szerese.

A jelenleg bűnügyi felügyelet alatt álló, büntetlen előéletű férfit és fiát az ügyészség különösen jelentős mennyiségű kábítószer birtoklásával vádolja, velük szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozzák. A szabadlábon lévő harmadik vádlottnak a kábítószer-birtoklás enyhébbnek minősülő bűntette miatt kell felelnie. Bűnösségükről a Kecskeméti Törvényszék dönt.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 14.

Az EU rendeletet fogadott el a vegyi anyagok osztályozásáról, címkézéséről és csomagolásáról

Az Európai Unió Környezetvédelmi Tanácsa aktualizálta a vegyi anyagokra vonatkozó rendeletet, amely pontosítja az osztályozásra, címkézésre és csomagolásra vonatkozó szabályokat és hozzáigazítja azokat a kereskedelem különböző formáihoz, például az online értékesítéshez, vagy az ömlesztett árusításhoz az újratöltő állomásokon – tájékoztatott az uniós tanács hétfőn.

2024. október 14.

Megújul az ÁHK-mutató – könnyebb lesz a mobiltarifák összehasonlítása

Az NMHH 2015. január óta publikálja minden hónap elején a legjelentősebb hazai szolgáltatók kínálatában aktuálisan elérhető lakossági mobil- és vezetékestelefon-díjcsomagok átlagos havi költségeit, azaz az ÁHK-értékeket. Az nmhh.hu/ahk címen elérhető oldal segít eligazodni a sokféle – a különböző tarifák mellett egyre változatosabb szolgáltatásokat nyújtó – telefondíjcsomag között, és azzal, hogy megkönnyíti a választást, növeli a fogyasztói tudatosságot is a telefonszolgáltatások piacán.