Karanténban garázdálkodtak az iráni férfiak Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Vádat emeltek két iráni állampolgárságú férfi ellen garázdaság vétsége miatt, mert még tavaly márciusban – miután járványügyi zárlat alá helyezték őket – kiabáltak és erőszakosan viselkedtek egy kórházban.

Az illetékes hivatal koronavírus-fertőzés gyanúja miatt járványügyi zárlat alá helyezett több iráni állampolgárt, akiket 2020. március 7-én egy budapesti kórházban helyeztek el.

A vádlottak – egy 24 éves és egy 23 éves iráni férfi – a délutáni órákban érkeztek a kórházba, az egészségügyi alkalmazottak ekkor elhelyezték őket egy kórteremben. Amikor a vádlottak megtudták, hogy a kórházat nem hagyhatják el, hangoskodva fejezték ki nemtetszésüket, a kórház dolgozóival pedig nem működtek együtt.

A vádlottak viselkedésének hatására a kórházban lévő más iráni férfiak is hangoskodni kezdtek, a vádlottakkal együtt egymás szobájába átjártak, egymás ágyába feküdtek, az ápolók, orvosok utasítását nem követték – közölte a Fővárosi Főügyészség.

A két vádlott a kórterem ablakán keresztül kimászott az erkélyre, és az egészségügyi személyzet tiltása ellenére átmentek a többi kórterembe. Végül visszamásztak a saját kórtermükbe, és amikor hiába kérték, hogy az ápoló nyissa ki az erkélyajtót, kiabálva rugdosták a kórterem ajtaját.

A Budapesti IX. Kerületi Ügyészség a két külföldi férfival szemben garázdaság vétsége miatt nyújtott be vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bíróságra. Az ügyészség a vádiratban indítványozta, hogy a bíróság büntetővégzéssel felfüggesztett fogházbüntetést szabjon ki.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 12.

Katonák is taníthatnak a közoktatásban

Szigorítanák az iskolai mobilhasználatot, könnyebb lenne örökbe fogadni a kórházban hagyott csecsemőket és októbertől Budapesten is az Országos Mentőszolgálat venné át a fővárosi ügyeleti ellátást – ezt emeli ki a hétfőn benyújtott, kedden elfogadott salátatörvény rendelkezéseiből a Telex.