Ruszofóbiával bővül az orosz btk.
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az új Polgári Törvénykönyv új alapokra helyezi a szerződésszegéssel okozott kár megtérítésének szabályait – fejtette ki Lábady Tamás, a Pécsi Ítélőtábla elnöke, aki a kodifikációs bizottság tagjaként is részt vett az új kódex előkészítésében. A Wolters Kluwer Kft. szervezésében zajló szakmai előadássorozat az új Ptk. alkalmazására való felkészülést segíti.
A jogalkalmazási gyakorlat nagy kihívás előtt áll, kezdte előadását a volt alkotmánybíró, hiszen a régi Ptk. még sokáig élni fog, az átmeneti rendelkezések mondják meg, mikor és mennyiben, melyik törvényt kell majd alkalmazni. (A 2013. évi CLXXVII. törvény tartalmazza az átmeneti rendelkezéseket – erről szóló cikkünk itt olvasható – a szerk.)
A szerződésszegéssel okozott kár – objektív alapú felelősség
Alapvető változás, hogy míg a hatályos Ptk. egységesen, a teljes kártérítés elvét érvényesítve szabályozza a kárfelelősséget, az új kódexben szétválik a kontraktuális (szerződésszegéssel okozott károkért) és a deliktuális (szerződésen kívüli károkért) való felelősség.
A szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség az új kódexben objektív alapú felelősség lesz, ami azt jelenti, hogy a jogszabály egyrészt szigorítja a kimentést, másrészt a szerződéskötéskor előre látható károk megtérítésére korlátozza a szerződésszegő felelősségét.
A kimentést csak akkor engedi meg az új kódex, ha a szerződésszegés a szerződést szegő fél ellenőrzési körén kívül eső olyan elháríthatatlan ok miatt következett be, amely nem volt előre látható a szerződés megkötésekor – azaz megtörik a teljes kártérítés elve, csak a következményi károk és az elmaradt haszon tekintetében áll fenn a felelősség.
Mindezek miatt fokozott jelentősége lesz annak, hogy az új Ptk. hatálybalépését követően a vállalkozások egymás között létrejött szerződéseiben közreműködő jogi képviselők a szerződő partnereket körültekintően tájékoztassák a szerződésszegés várható következményeire. Az új, objektív felelősségi rendszer együttműködésre sarkall már a szerződéskötés időszakában – hangsúlyozta az előadó.
Lábady Tamás arra is felhívta a figyelmet, hogy a bizonyítási teher alapvetően a károsulton lesz, és méltányossági alapon a kár mértéke nem csökkenthető. Ha pedig konkurál egymással a deliktuális és a kontraktuális kárfelelősség, akkor csak a szerződésszegéssel okozott kárfelelősség szabályai szerint oldható meg a tényállás (a kumuláció kizárása), azaz a párhuzamos felelősségi rendszerek alkalmazása nem megengedett.
Deliktuális felelősség – marad a felróhatósági szabály
Általános szabály, hogy a törvény tiltja a károkozást, minden károkozás jogellenes, kivéve ha törvény ezt kifejezetten megengedi. Aki pedig másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni, akkor mentesülhet, ha a magatartása nem felróható. A felróhatóságot az adott helyzetben elvárható magatartás megsértése jelenti. Lábady Tamás hangsúlyozta, hogy a felróhatóság hiánya mentetési ok, feltéve ha azt bizonyítani tudják.
A jogszabály taxatíve felsorolja, hogy mikor nem jogellenes a károkozás:
A kártérítési kötelezettségnél marad a teljes kártérítés elve, azonban a káronszerzés tilalma bekerült a szabályozásba.
Változik viszont a kártérítés módjának a fő szabálya: az eredeti állapot helyreállítása helyett a kárt elsősorban pénzben kell megtéríteni, kivéve, ha a körülmények a kár természetben való megtérítését indokolják.
Ha többen közösen okoznak kárt, továbbra sem feltétele az egyetemleges felelősség megállapításának az akarategység. A felelősség akkor állapítható meg, ha az eredmény tekintetében többen hatottak közre. Egymás közötti relációban első helyen a felróhatóságot, második helyen az okozatosságot, a közrehatás mértékét kell vizsgálni, míg harmadik helyen azt, hogy egyenlő mértékben történik-e a károkozás.
Új szabály, hogy a károkozók egymás közötti viszonyában alkalmazható a méltányosság, azaz a bíróság nemcsak egyetemlegesen, hanem külön-külön is marasztalhat. Lényeges, hogy bekerült a Ptk-ba, hogy akkor is a többes károkozásra vonatkozó szabályt kell alkalmazni, ha a kárt több egyidejűleg kifejtett magatartás közül bármelyik okozhatta és nem állapítható meg a károkozó tényleges személye.
Speciális felelősségi alakzatok
Lábady Tamás sajnálatosnak nevezte, hogy 30 évvel a rendszerváltás után az erre irányuló kodifikációs javaslat ellenére sem került bele az új Ptk-ba az állam jogalkotásért fennálló kárfelelőssége. A törvényjavaslatban még szerepelt, hogy ha az alkotmánybíróság visszamenőleges hatállyal állapít meg alkotmányellenességet és ebből a jogviszonyból korábban polgári jogi kötelezettségek keletkeztek, akkor az állam felel. Ugyanez a felelősség érvényesült volna, ha valamely uniós jogszabályt, kötelezettséget az előírt határidőig nem ültet át a magyar jogrendszerbe a jogalkotó, és ebből eredően kára keletkezik valakinek. Az elfogadott és 2014. március 15-én hatályba lépő új Ptk. (2013. évi V. törvény) továbbra sem tartalmazza az állam jogalkotásért fennálló kárfelelősségét.
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.
2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!