Kényszergyógykezelésre ítélték a feleséggyilkost


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Jogerősen kényszergyógykezelésre ítélte a Budapest Környéki Törvényszék csütörtökön azt a férfit, aki brutálisan megölte feleségét, mert azt hitte, az ördög beszél hozzá.

Az eljárás adatai szerint a vádlott és a sértett húsz éve ismerték egymást, 2012 óta házastársak voltak. A vádlott 2010 óta bipoláris affektív zavarban szenvedett, gyógyszereit rendszertelenül szedte, az orvosi kezelésekre nem megfelelő gyakorisággal járt. A nő tudott férje betegségéről, orvosi ellátását gyakran ő kezdeményezte.

A vádlott állapota 2019 szeptemberétől romlott, kezelőorvosa munkaképtelennek nyilvánította. 2019 októberében új gyógyszert írtak fel a vádlottnak, azonban állapota tovább romlott. Emiatt 2019. november 7-én felesége kíséretében a férfi ismét felkereste orvosát, aki újabb gyógyszert írt fel számára. Miután a vizsgálat véget ért, a házaspár hazatért és a férfi különböző kapszulákat vett be.

Másnap hajnalban a férfi felébredt, dühös lett és úgy érezte, hogy felesége korlátok közé szorítja. Szólt a feleségéhez, aki válaszolt neki, azonban a vádlott úgy érezte, hogy az ördög beszél hozzá. Ekkor magához vett egy kést, azzal többször megszúrta, majd különböző módon bántalmazta a nőt, akinek az ágyát is megpróbálta felgyújtani. Aztán a kora reggeli órákban a vádlott autóval az Érdi Rendőrkapitányságra hajtott és bejelentette, hogy megölte a feleségét.

Az ügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt emelt vádat az ügyben.

Az együttes igazságügyi elmeorvos-szakértői és pszichológus szakértői vélemény alapján a bíróság megállapította, hogy a vádlott a cselekmény idején olyan kóros elmeállapotban szenvedett, ami miatt képtelen volt tette következményeinek felismerésére és az ennek megfelelő cselekvésre. Ugyanakkor betegségéből adódóan a vádlott esetében fennáll a bűnismétlés veszélye.

A Budapest Környéki Törvényszék csütörtökön távmeghallgatás útján megtartott nyilvános előkészítő ülést követő tárgyaláson a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt emelt vád alól a férfit felmentette, egyúttal elrendelte kényszergyógykezelését. Az elsőfokú ítéletet valamennyi fél tudomásul vette, így az jogerős – tudatta a bíróság közleményben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. június 6.

A kormány benyújtotta a jövő évi adótörvényeket az Országgyűlésnek

A kormány megőrzi a személyi jövedelemadó alacsony szintjét, a családi adókedvezményt, a négygyermekesek, a 30 év alatti anyák és a 25 éven aluliak adómentességét, emellett továbbra is garantálja az alapvető élelmiszerek kedvezményes áfakulcsát – hangsúlyozta a Pénzügyminisztérium (PM) közleménye, amellyel bejelentette, hogy a kormány kedden benyújtotta az adótörvényeket, és még a nyári szünet előtt elfogadhatja az Országgyűlés azokat.

2023. június 5.

Uniós bíróság: a 2019-es lengyel igazságügyi reform sérti az uniós jogot

A 2019 decemberében elfogadott lengyel igazságügyi reform sérti az uniós jogot, ugyanis nem felel meg a függetlenség és a pártatlanság követelményének egyebek mellett a legfelsőbb bíróság fegyelmi tanácsának működése – közölte ítéletét az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága hétfőn.