Két évre ítélte Hernádi Zsoltot a horvát bíróság


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Első fokon 6 év börtönbüntetésre ítélte hétfőn a Zágráb megyei bíróság Ivo Sanader volt horvát kormányfőt, az ő megvesztegetésével vádolt Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója távollétében 2 évet börtönbüntetést kapott – közölte a horvát közszolgálati televízió.

A bíróság az egy év és két hónapja kezdődött egyesített perben a két vádlottat bűnösnek mondta ki vesztegetés elfogadásában, illetve vesztegetés elkövetésében.

Maja Stampar Stipic bírónő indoklása szerint Sanader megegyezett Hernádi Zsolttal, hogy 10 millió euró fejében a magyar társaság irányítói jogokat szerezzen az INA horvát olajipari cég felett, és arról, hogy az INA-ból kivonják a veszteséges gázágazatot.

„Sanader a kormányülésen az kérte, hogy fogadják el azt a jelentést, amelyben átengedik a Molnak az INA irányítását, ezt a kabinet megtette” – mondta a bírónő.

Az ítélethirdetésen egészségi okok miatt nem vett részt Sanader, aki egy másik ítélet miatt börtönben van, miután az ország legfelsőbb bírósága jogerősen 6 évre felemelte büntetését a Planinska néven ismert korrupciós ügyben.

A bíróság a volt kormányfőt ötmillió euró értékű vagyonelkobzásra is ítélete. Sanadernek és Hernádinak mintegy 60 ezer kuna (mintegy 2,6 millió forint) perköltséget is ki kell fizetnie.

Robert Jezic, a Sanader-per koronatanúja korábban azt állította, hogy a 10 millió euró felét a Mol az ő tulajdonában lévő svájci vállalat számlájára utalta. Jezic kijelentette, hogy a pénzt a legrövidebb időn belül átutalja a bíróság számlájára, de ezt évek óta nem tette meg. Az ítélet szerint Jezicnek ezt a pénzt most át kell utalnia.

Sanader ügyvédei a sajtónak elmondták, fellebbeznek az ítélet ellen. Jadranka Slokovic ügyvéd elmondta: nem lepte meg őket az ítélet. „A perben szisztematikusan megsértették a vádlott és a védőügyvédek jogait is” – hangsúlyozta.

Sanadert korábban ebben az ügyben már egyszer jogerősen elítélték. A Hypo Bank- és a Mol-INA-ügyek egyesített perében a Zágráb megyei bíróság 2012 novemberében nem jogerősen tíz év börtönbüntetésre ítélte háborús nyerészkedés, hivatali visszaélés és vesztegetés miatt. A legfelsőbb bíróság a büntetést 2014-ben jogerősen nyolc és fél évre enyhítette. A volt horvát miniszterelnök ezt követően eljárási hibák miatt az alkotmánybírósághoz fordult jogorvoslatért, a testület pedig 2015 júliusában hatályon kívül helyezte az ítéletet és újratárgyalást rendelt el.

A korrupció és szervezett bűnözés elleni horvát ügyészség (USKOK) 2013-ban emelt vádat Hernádi Zsolt ellen. Az USKOK szerint a Mol vezetője 2008 és 2009 között tízmillió euró kenőpénzt adott át Ivo Sanader akkori horvát kormányfőnek. A Mol Nyrt. és Hernádi Zsolt visszautasította a vádakat, leszögezve, hogy soha nem korrumpáltak egyetlen politikust sem, nem adtak kenőpénzt az INA irányítási jogainak megszerzéséért.
A magyar Központi Nyomozó Főügyészség nemzetközi kapcsolatban kötelességszegésre irányuló vesztegetés bűntettének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen nyomozást rendelt el 2011 júliusában. A főügyészség megállapította, hogy a Mol érdekében és vezetői részéről bűncselekmény nem valósult meg, ezért a nyomozást bűncselekmény hiányában megszüntette.

A magyar bíróság 2013-ban megtagadta a horvát ügyészség által kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtását Hernádi Zsolt ellen, mivel álláspontja szerint a parancsot ugyanabban az ügyben adták ki, amely miatt korábban már a magyar ügyészség is vizsgálódott, és bűncselekmény hiányában az eljárást megszüntette.

A horvát alkotmánybíróság 2015 júliusában hatályon kívül helyezte az Ivo Sanader büntetőügyében hozott ítéletet, amely azt is kimondta, hogy a korábbi miniszterelnök kenőpénzt fogadott el az INA-val kapcsolatban. A Mol elnök-vezérigazgatója 2016 októberében lekerült az Interpol körözési listájáról, mivel a szervezet elutasította a horvát államnak azt a kérését, hogy újítsák meg az ellene kiadott elfogatóparancsot.

Az ügyben Horvátország a Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Bizottsághoz (UNCITRAL) fordult, amely 2016. decemberi döntésében Horvátországnak a vesztegetésre, a társaságirányításra, valamint a 2003-as részvényesi megállapodás állítólagos megszegésére vonatkozó valamennyi kérelmét elutasította.

Horvátország ennek ellenére úgy döntött, folytatja a horvátországi büntetőeljárást, és közvetlenül a magyarországi igazságügyi szerveknek küldte el a Hernádi Zsolt ellen kiadott európai elfogatóparancsot, valamint 2018 augusztusában újra kérte az Interpoltól, hogy újítsa meg a Mol elnök-vezérigazgatója ellen korábban kiadott körözést. A horvát rendőrség a kérelmét azzal indokolta, hogy az Európai Unió Bírósága júliusi döntése szerint az uniós tagállamok igazságügyi hatóságai kötelesek határozatot hozni a részükre továbbított minden európai elfogatóparancs ügyében, annak végrehajtása nem tagadható meg azon az alapon, hogy az ügyészség megszüntette a büntetőügyben folytatott nyomozást, amelynek során az érintettet tanúként kihallgatták.

A magyar Fővárosi Törvényszék 2018. augusztus 23-án ismét megtagadta az európai elfogatóparancsot. A törvényszék a döntését azzal indokolta, hogy „fennáll a veszélye annak, hogy a terhelt átadása esetén sérülne a tisztességes eljáráshoz való joga és nem lenne biztosítható az ügy pártatlan elbírálása”.

A zágrábi bíróság 2015 decemberében egyesítette a két pert azzal az indokkal, hogy az INA-Mol-ügyben indított két eljárás kapcsolatban van egymással, és ugyanazon bizonyítékokra alapszik, továbbá mindkét ügy azonos fázisban van, ezzel pedig megteremtődtek a feltételek a peregyesítéshez.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 25.

GVH-elnök: Kulcskérdés az MI széleskörű, de helyes alkalmazása

„A mesterséges intelligencia széleskörű, de helyes alkalmazása jelentős pozitív hatással lehet a hazai vállalkozások termelékenységére és versenyképességére” – hangsúlyozta Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke az 50. Európai Versenynapon, Budapesten. Az egynapos konferencia során a kontinens versenyjogi közösségének prominens szakértői vitatták meg a szakpolitika legaktuálisabb kérdéseit, többek között a fenntarthatóság és a versenypolitika kapcsolatát és a mesterséges intelligencia jövőbeli lehetőségeit és kockázatait is. A GVH a konferencia keretében a nemzetközi közösség számára is bemutatta a mesterséges intelligencia piacelemzésének eredményeit.

2024. október 25.

Megjelent a CEPEJ igazságszolgáltatási rendszerek értékeléséről szóló 2024. évi jelentése

Az Európa Tanács égisze alatt működő, az Igazságszolgáltatás Hatékonyságáért Felelős Európai Bizottság (European Commission for the Efficiency of Justice, CEPEJ) az európai igazságszolgáltatási rendszerek minőségének és hatékonyságának megerősítése érdekében jött létre. Feladata, hogy elemezze az igazságügyi rendszerek elért eredményeit, feltárja a nehézségeket, és javaslatokat dolgozzon ki ezek leküzdésére, egyúttal támogatást nyújtson a tagállamoknak.