Kiegyensúlyozott ítélkezés jellemezte a Szegedi Törvényszék és a Szegedi Ítélőtábla munkáját


Időszerűség, szakmaiság és kiegyensúlyozott ítélkezési tevékenység jellemezte a Szegedi Törvényszék és a Szegedi Ítélőtábla tavalyi munkáját – jelentette ki az Országos Bírósági Hivatal elnöke csütörtökön.

Senyei György, a bíróságok összbírói értekezleteit megelőző sajtótájékoztatón azt mondta, országosan tavaly 2022-höz képest 2,4 százalékkal, 27 ezerrel emelkedett a bíróságokra érkező ügyek száma. A Szegedi Törvényszéken és a hozzá tartozó járásbíróságokon ez a növekedés 4,3 százalékos volt, ezen belül a peres ügyeké 6,7 százalékos. A Szegedi Ítélőtáblán az országos növekedéssel megegyező volt az érkező ügyek számának emelkedése.

Ugyanakkor évtizedes trend, hogy a két bíróságon az országos átlagot meghaladó a nehéz megítélésű, kiemelt érdeklődésre számot tartó ügyek száma – közölte az elnök.

Senyei György hangsúlyozta, az ítélkezés megalapozottságának és időszerűségnek kiemelt jelentősége van, hiszen a jogkeresők elvárása, hogy ügyeikben időben és szakszerű döntés szülessen.

A Szegedi Törvényszéken és a vármegyében működő járásbíróságokon 4 százalékkal több ügyet fejeztek be tavaly, mint az előző évben. Az ítélőtábla bírói tanácsai 1435 ügyet zárak le tavaly, ami 3,7 százalékos emelkedés 2022-höz képest. A folyamatban lévő ügyek száma, a peres ügyhátralék így csökkent – tudatta az elnök.

A 2020. augusztusi bázishoz viszonyítva országosan csaknem megfeleződött a két éven túli ügyek száma, a Szegedi Törvényszéken 52 százalékos volt csökkenés. Tavaly év végén a Szegedi Ítélőtáblán 19 olyan peres ügy volt, amelyben hat hónapon túl nem született döntés – közölte az OBH vezetője.

Az ítéletek társadalmi elfogadottsága is javult. A Szegedi Törvényszéken az országos átlagot meghaladó a polgári ügyszakban az első fokon lezáruló ügyek aránya, a járásbíróságokon ezek aránya mintegy 90 százalék – tudatta Senyei György.

A Szegedi Ítélőtábla büntetőügyekben hozott döntései közül felülvizsgálati eljárásban egyetlen ítéletét sem helyezett hatályon kívül a Kúria, és csak egyet változtatott meg – mondta.

A bíróságok működési feltételeiről szólva az elnök kifejtette, az OBH a vármegye bírósági épületeinek energetikai korszerűsítésére, jövőbeni beruházások tervezése, illetve bérleti díjakra csaknem egymilliárd forintot fordított tavaly. A Szegedi Törvényszék épülete felújításra szorul, a beruházás elkezdésére azonban nem áll rendelkezésre a szükséges forrás – közölte.

Az igazságszolgáltatásban dolgozók bérrendezésére vonatkozó kérdésre az elnök elmondta, az igazságügyi alkalmazottak elvándorlása sújtja valamennyi bírósági egységet. A megoldásról folyamatos az egyeztetés, az azonban, hogy a fizetések mikor és milyen mértékben emelkedhetnek, a parlament döntésétől függ.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 31.

Ludovika.hu: Aknázzuk ki az új kor kínálta lehetőségeket

Az adat az új arany – halljuk mostanában. A Ludovika.hu cikksorozatában annak járt utána, hogyan lehet okosan, szabályosan adatot gyűjteni, tárolni, és miképpen hasznosulhatnak a beszerzett információk. Elsőként, e cikkben a vállalati nézőpontot mutatják be Marton Ádám, az NKE ÁNTK Közgazdaságtani és Nemzetközi Gazdaságtani Tanszékének adjunktusa segítségével.

2024. május 31.

A DMA alkalmazásának első hónapjai

A digitális belső piac történelmében 2024 márciusa kulcsfontosságú, hiszen az a DMA érdemi alkalmazásának első hónapja; és mint ilyen, elképesztően hektikusnak bizonyult. Ebben a bejegyzésben valamennyi eseményről nem tudok számot adni, azonban néhány kulcsesemény felsorolásával a DMA alkalmazása korai szakaszának hangulata illusztrálható – olvasható Beyer Fülöp bejegyzésében a ludovika.hu ITKI blogján.