Kitüntették Szalay Péter volt alkotmánybírót
Magyarország alkotmányos rendjének védelmét szolgáló felelősségteljes munkája elismeréseként Szalay Péter volt alkotmánybírót a Magyar Érdemrend parancsnoki kereszt a csillaggal kitüntetésben részesítette Tuzson Bence igazságügyi miniszter, valamint Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter – közölte az Igazságügyi Minisztérium.
Azt írták, a kitüntetést a két miniszter személyesen adta át a volt alkotmánybírónak.
Emlékeztettek arra, hogy Szalay Pétert az Országgyűlés 2011 júniusában választotta az Alkotmánybíróság tagjává, 2011. szeptember 1-jei hatállyal. Alkotmánybírói mandátuma 2023. szeptember 1-jén lejárt.
Egyetemi tanulmányait az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán 1984-ben végezte summa cum laude minősítéssel, jogi szakvizsgát 1989. március 9. napján tett.
A közlemény szerint Szalay Péter 1984-1987 között az ELTE ÁJK Államjogi (ma Alkotmányjogi) tanszékén oktatott, az MTA-TMB tudományos ösztöndíjas gyakornoka volt.
Pályájáról közölték: 1987-1988-ban az Igazságügyi Minisztérium törvényelőkészítő főosztályán előadó, 1988-1990-ben Pozsgay Imre államminiszter titkárságán kormánytanácsos, majd kormányfőtanácsos, 1990-1992-ben a Miniszterelnöki Hivatalban, közelebbről a Miniszterelnöki Kabinetben a parlamenti ügyekért felelős kormányfőtanácsos, 1993-1998-ig a Pénzintézeti Központ (később Pénzintézeti Központ Rt., Pénzintézeti Központ Bank Rt.) jogi igazgatója, 1998-tól a Jutasi és Társai Ügyvédi Iroda tagja, ügyvéd.
(MTI)