Kolláth György szerint az új rendszer illegitim választást szül

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az új választójogi rendszert veszi górcső alá az Ars Boni jogi folyóirat. Az újság e sorozata keretében arra kérte a téma szakértőit, hogy a folyóirat által felsorolt rengeteg kérdés közül legalább öt megválaszolásával járuljanak hozzá az új választójogi rendszer jobb megértéséhez, illetve a változások lehetséges következményeinek feltérképezéséhez. Az alábbiakban Kolláth György alkotmányjogász, az ELTE és a TF címzetes egyetemi docense válaszol.

Mit gondol a rendszerváltás óta mennyiben befolyásolta a választási rendszer a pártrendszert és ezáltal a közjogi berendezkedésünket?

Az 1989-ben egyszeri alkalomra készült, illetve szóló parlamenti választójogi törvény bevált, jól működött 2010-ig közjogilag is, de a pártrendszer relatív, ugyanakkor indokolt mérvű stabilitása szempontjából szintén. Biztosította ez a törvény (és a Vet.) a demokratikus választási alapelveknek és a nemzetközi, valamint az európai uniós mércéknek is megfelelő szabad, tisztességes, átlátható választásokat, előmozdította azok legitim eredményét. Gond a 20 év alatt nem elsősorban jogalkotási, hanem jogkövetési tekintetben mutatkozott meg, két lényeges kivétellel. Egy: a párt- és kampányfinanszírozás, illetve annak kontrollja elégtelen volt és az is maradt. Kettő: a választókerületi „utána igazítás” rossz volt, majd részrehajló módja miatt tovább romlott. Kisebb, de érzékelhető gondja-baja volt, vagy lett még az arányosság kritériumának elégtelensége. Helyénvaló volt a parlamenti küszöb alkalmazása, így többpárti, mégis – jogi tekintetben – működőképes parlamentek képződtek 20 év alatt. Más kérdés, hogy a frakciófegyelem fair módon kialakulni, átalakulni, elvszerűen, s egyben hatékonyan (együtt)működni nemigen tud(ott).

Mennyiben változik mindez az új szabályokkal? (Mennyiben segíti a nagy pártokat, ad-e lehetőséget a kisebbeknek a bejutásra, biztosítja-e a kormányozhatóságot, mennyire válik aránytalanná a rendszer?)

Hiba volt az új – kétharmaddal átvitt, így rendkívül részrehajló, önkényes és időleges – választójogi normákat kritikus tartalmuk és módjuk szerint megalkotni. Ez így nem az erő, hanem az előre felismert, bekalkulált fair versenyre való képtelenség manifesztuma lett. Drasztikusan a többségi elv felé mozdult el a rendszer, holott ennek az ellenkezője kellett volna. Szétszakadni látszik a rendszer: 20-25 jelölt szerepel a szavazólapokon, így bornírt módon csekély, kicsiny többséggel is lehet nyerni. Mindez nem a kikristályosodás, hanem a szélhullás irányába mutat. Túl nagy ár azért, hogy a dezorganizáltak között és ellenében egy centrum nyerhessen. Minthogy a választójog a jogállam részét alkotó demokratikus legitimáció gyakorlati megvalósulása, sőt és továbbá a népszuverenitás valós, reális leképeződése (e népképviselet döntően maga a közvetett demokrácia), egyszersmind pedig a legfőbb alapjogok egyike – nos, mindhárom vonatkozásban pártos visszalépés, visszaesés következett be 2010 és 2014 között. Ha 8,1 millió választópolgár közül és a zöme ellenében 2,7 millió vokssal, 53 százalékkal parlamenti kétharmadhoz lehet jutni, ám még azt a szisztémát is tovább egyirányúsítják, az rombolja magának a választójognak, s általa a jogállamiságnak is a minőségét, tekintélyét, alkotmányos rendeltetését. Európa másfelé tart, mi viszont „keletiesedünk”.

Kolláth György: Elveszett a választásokon indulók esélyegyenlősége (Forrás: Ars Boni)

Ön szerint szükség volt a korábbi választási rendszer reformjára?

Finomhangolására egy nagyon tiszta, független, pártsemleges monitoring révén, annak konklúziójaként igen, de önérdekű többségi átszabására nem. Ezt szemléletesen a 386 tagú parlament afrikai stílusú (?) „zsugorítása” tükrözi. Húsz év értékeinek, bevett megoldásainak, arányainak a megtartásával kellett és lehetett volna megfelezni a Házat, s talán ennek során, illetve keretében kidobni a megyei pártlistát. De a meghozott változtatások önérdekűek: nem hogy kicsit lejtenek, de meredeken egy irányba húznak az új megoldások. Konszenzusképtelen kialakításuk kezdettől következetes bojkottot indokolt volna. Egészében véve is egyirányú, önkényes és földcsuszamlásszerű a módosítás: a 2010-es nyerő mértékekkel 2014-ben még nagyobb mandátumarány képződnék. Nem fair az egyfordulós választás előírása és annak indokolása sem, emellett problematikus a nemzetiségi választási rend megformálása is. Társadalmi támogatás nem övezte ezt a fajta változtatgatást. Prognózisom szerint legkésőbb 2018-ra új jogi infrastruktúra lesz szükséges.

Nemzetközi összehasonlításban mit gondol az új szabályozásról? Van esetleg olyan minta, amelyet követhetett a jogalkotó?

Egy elemet, elvet említek: elmozdulás kéne az arányos rendszer irányába. Demagóg ellenérv, hogy „de a nép utálja a pártokat”. Ösztönző, a konszenzus felé való nyitás is kéne, mert nélküle akár 2-4 millió választó, főként a csömör okán marad távol. Két opció volna talán itt. Az egyik: az eddiginél sokkal inkább szavatolni a négy klasszikus alapelv gyakorlati érvényét (mivel a közvetlenség kivételével a másik hármat veszély fenyegeti). A másik: sokkal jobban, sőt preventíve számolni kellene a strasbourgi ítélkezés ide vonatkozó elveivel, precedenseivel, főként a szabad joggyakorlás – idézem – „körülményei” megfelelőségével.

Hogyan értékeli az új jelölési rendszert?

Egészében véve rossznak: időzavarban, mennyiségi jellegű, mások elől elhappoló hajsza folyt időn túl is. Hibásan megtört az egy választó–egy ajánlás elve, joggal való visszaélés látszik a törvényi mértéket jócskán meghaladó aláírásgyűjtés, raktározás, beélesítés vonatkozásában; a kopogtatócédulás rendszert elutálták, ám annál rosszabbal álltak elő.

A kampányszabályozás kényes kérdése volt a politikai reklám és a politikai hirdetés fogalmának különválasztása és a kapcsolódó médiaszabályozás, amely miatt az Európai Bizottság is vizsgálatokat folytatott. Mi a véleménye az új kampányszabályozásról, a kampány eszközeiről?

E kérdés megválaszolása még lesújtóbb, mint az előzőé. De jure és de facto vonatkozásban e téren az esélyegyenlőség elveszett. Ám itt is bejött, hogy célzatosan, hamisan mit is kéne utálni (a kereskedelmi médiát): nem támogató, hanem korlátozó logikával nyúltak majd’ mindenhez hozzá, ami csak annak kedvez, aki minden tekintetben készen (hadrendben?) áll. Nem látni összhangot az egyébként részben új tartalmú Büntető törvénykönyv (Btk.) és a tilos, szabad, közömbös kampány-metodikák között. Az új eljárási törvény bornírt mértékben és módon sikerületlen jogszabály, kezdve annak tönkretett, kilúgozott, amúgy viszont változatlanul számon kérhető, normatív alapelveivel.

Lát-e pozitív változásokat a kampányfinanszírozás terén?

Úgynevezett liberalizációt igen, azt a szemléletet, hogy van itt pénz, csak igényelni kell. De nem azonos alapú az egyéni jelöltekre és a pártokra vonatkozó normacsoport, légies az elszámolás is, tehát sok év alatt sem sikerült biztonságos és kontrollálható rendet kialakítani. Talán nem is ez volt a cél, csak ennek színlelése. „Burundi mintájú” eltérések, (nívó)különbségek lehetnek a büdzsé, a tér, a metódus és a kültéri jelenlét tekintetében a választáson indulók között.

Mit gondol az egyfordulós rendszerről?

Hiba és kamu az ideológiája, főként, hogy pártos okból csakis „elvtelen” alkukat vizionálnak. Ebben sem egyféle, döntő, megtakarításos pénzkérdés egy normális demokrácia és annak keletkezése. Mégsem baj, ha már így lett, de összecsiszolása a többi elemmel még hátra van (az egyforduló megnövelné a voksolás előtti időigényt a választási szövetségkötésekre, előzetes minikoalíciókra, ám hiába).

Hogyan ítéli meg a választókerületek megrajzolását? Mi a véleménye ennek sarkalatos szabályozásáról?

Tankönyvi tétel, hogy miként lehet(ett volna) tárgyilagosan és független szakértők közreműködésével térképészkedni. Másként történt: kerületek, települések oda-visszacsatolgatása művi és önérdekű lett. Az Alaptörvény alapvetően üres maradt, felhatalmazással utalt ki fontos témát, mint a kettős állampolgárok voksolása. Formailag sarkalatos lett az új joganyag, érdemében viszont képződött benne és általa alkotmánysértő megoldás is. A kétféle értelemben vett külhoniak szavazási módjának különbsége sérti a jogegyenlőséget, de a Római Szerződést is. Komoly kontroll, megalapozás, konszenzus mindeme körben sem volt.

Mi a véleménye a megyei listák megszűnéséről?

Önmagában nem gond, ám egy rendszer része. Akkor jó a megyei listás mód, ha a polgárok ismerete és kötődése okán éppen a helyén van, ugyanakkor kiváltható adekvát módon az új, fair szisztémába(n), és közömbös, ha csak úgy kidobják. Helyben, megyében azért még volna ismeretség X,  Y, Z személyiségéről, országosan már ez felvizeződhet. Riasztó és elkeserítő, hogy országos listán olyan alakok is bejuthatnak, akiket helyben vasvillával kergetnének el. Ez mire való, kinek jó?!

Mit gondol a töredékszavazatok számításának változásairól?

Önleleplező, rendszeridegen műhiba a győztes kompenzálása.

Az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvény szerint, ha a nemzetiségi a nemzetiségi listára kíván szavazni és nemzetiségiként regisztrál, akkor országos pártlistára nem szavazhat. Mi a véleménye a megoldásról?

Hiba! Elvtelen, illetve sikerületlen az a két mód, mely szerint egy-egy kör nem kettő, hanem csak egy-egy szavazólapot kap. Ez nem bruttó-nettó játék dolga volna. A problémát próbálták ekként kodifikálni, nem annak reális, összefüggő, kimunkált, széles körben megalapozott, egyeztetett, kiérlelt módját. Ez a lényegi vonása az egésznek is.

Mi a véleménye a belföldön lakóhellyel nem rendelkező állampolgárok választójogának szabályozásáról? Hogyan ítéli meg a levélben történő szavazás lehetőségét?

Ha valakinek joga van valamire, de valós, reális esélye nincs vagy alig, illetve szűkítve van, akkor az jogvesztő, következésképp nem alkotmányos. Azonos megoldás kellett volna – levélbeni metódus is – mindkét nem honi aktív választói körre nézve. Egyezménysértés ez, emiatt strasbourgi perek várhatók. Kár.

Összességében hogyan értékeli a változásokat? Van olyan, ami módosításra szorul, esetleg veszélyeket rejt? Van esetleg olyan külföldi példa, aminek a bevezetését érdemes lenne megfontolni egy újabb reform alkalmával?

Summázatként azt mondhatom, nem várható, hogy fair, tiszta, átlátható és esélyegyenlő, ergo legitim választások legyenek április 6-án – sem de jure, sem de facto. Egy – egyébként angol nyelvű – friss dolgozatomból idézném a két zárómondatot: „Jellemzően a demokratikus ellenzék érve a voksolásban való részvétel mellett az, hogy a titkosság a fülkében még biztosítható. A választási kihívások, kilátások jogállami szempontból olyanok, mint amikor a kártyajátékos – hogy 21-gyel nyerhessen – 19-re lapot kér”.

Az írás az Ars Boni jogi folyóiratban jelent meg, az ars boni az Ügyvédvilág.hu szakmai partnere.

A Transzferár-szabályozás elmélete és gyakorlata Szakmai fórum és képzés: 2014. április 8. Jelentkezzen most!

 

---