Költségvetési csalásért ítélték el Versend polgármesterét


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt nem jogerősen pénzbüntetésre és vagyonelkobzásra ítélték Versend polgármesterét – közölte a Pécsi Törvényszék.

A törvényszék közleménye szerint a Pécsi Járásbíróság megismételt eljárásában hozott ítéletével költségvetési csalás bűntettében, számvitel rendjének folyamatos megsértése és hamis magánokirat folyamatos felhasználása miatt mondta ki bűnösnek a K. I. monogrammal jelölt elsőrendű vádlottat, akiről megjegyzik: 2006 óta Versend polgármestere. Ötszázezer forint pénzbüntetésre ítélték és 1,2 millió forint vagyonelkobzást is elrendeltek vele szemben.

Élettársa, a másodrendű vádlott bűnsegédként elkövetett költségvetési csalás bűntettében és folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználása miatt 100 ezer forintos pénzbüntetést kapott.

Az elsőrendű vádlott 2006-tól Versend község polgármesteri tisztségét töltötte be, míg élettársát 2003-tól 2013-ig az önkormányzatnál közalkalmazottként foglalkoztatták, feladatai közé tartozott a többi között a pénztár kezelése.

A polgármester a közmunkaprogram keretében 2012-ben két valótlanul foglalkoztatott ember részére hamis okiratokat benyújtva hívott le a Baranya Megyei Munkaügyi Központtól közel 500 ezer forintnyi munkabért úgy, hogy azt egy olyan számlára utaltatta, melyhez kizárólag ő fért hozzá.

Emellett fizetési előleget adott ki több embernek papíron úgy, hogy az érintettek nem is igényeltek, nem is részesültek fizetési előlegben, annak átvételét nem ők írták alá. Az is megtörtént, hogy a ténylegesen is kifizetett és visszakapott előleget az önkormányzat pénztárába a polgármester nem fizette be.

Az elsőrendű vádlott összesen 671 ezer forint értékre követte el a bűncselekményt, amelyhez a másodrendű vádlott 385 ezer forint erejéig nyújtott segítséget. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, míg a vádlottak és védőik felmentésért jelentettek be fellebbezést, így az ítélet nem jogerős.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek