Konferencia az elektronikus perekről


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az elektronikus perre vonatkozó rendelkezésekről lesz konferencia Budapesten.


2016. január 1. napjától kötelező lesz a polgári peres eljárásokban az elektronikus kapcsolattartás. Az elektronikus perre vonatkozó rendelkezésekről és az iratok benyújtásának gyakorlati tudnivalóiról Magyar Ügyvédnők Egyesülete szervezésében 2015. november 27-én, 13 órától dr. Nehéz-Posony Márton ügyvéd tart előadást. Az előadás helyszíne a Budapesti Ügyvédi Kamara díszterme (1055 Budapest, Szalay utca 7.). A rendezvényt megnyitja: dr. Szűcs Andrea, a Magyar Ügyvédnők Egyesületének elnöke.

Bírósági Döntések Tára

A folyóirat egyfelől publikációs fórumot kíván biztosítani a megyei, illetve az ítélőtáblai döntések számára, másfelől azzal, hogy a mértékadó bírósági döntések közül válogat, a jogalkalmazás egységességét kívánja támogatni.

További információ és megrendelés >>

Az előadást a Kamara honlapján keresztül – online közvetítés formájában – is figyelemmel lehet kísérni, ezen az oldalon: http://www.ustream.tv/channel/yDNL3WE7KdW.

A továbbképzésen való részvételhez a katalinspitzer@hotmail.com címen szükséges regisztrálni.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 6.

Az Európai Bizottság kész lezárni a Lengyelországgal szemben indított 7-es cikk szerinti eljárást

Az Európai Bizottság véglegesítette elemzését a jogállamiság lengyelországi helyzetéről az Európai Unióról szóló szerződés 7-es cikke szerinti eljárással összefüggésben, és úgy ítélte meg, hogy Lengyelországban már nem áll fenn egyértelműen a jogállamiság súlyos megsértésének veszélye, ezért kezdeményezni kívánja az eljárás lezárását – tájékoztatott az uniós bizottság hétfőn.