Közbeszerzés és versenyjog című tanulmánykötet jelent meg


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Bemutatták a GVH új szakkönyvsorozatának első kiadványát, amely a közbeszerzés és a versenyjog viszonyrendszerét járja körül – közölte a GVH csütörtökön az MTI-vel.

A kötetet bemutató eseményen a hivatal elnöke hangsúlyozta, hogy a tisztességes gazdasági verseny csak úgy biztosítható, ha a jogsértők nem találnak kiskaput. Rigó Csaba Balázs a közlemény szerint közölte, hogy az elmúlt két évben körülbelül 2 milliárd forint értékben szabtak ki bírságot a közbeszerzési kartellezőkre. Hatékony feltárásukat a GVH továbbra folytatja, a jogkövető vállalkozásokat pedig segíteni fogja – tette hozzá.

A Közbeszerzési Hatóság (KH) elnöke a rendezvényen közös érdeknek nevezte a közpénzek ésszerű és hatékony felhasználását, a piaci verseny tisztaságát. Ennek védelmét Kovács László megfelelő garanciákkal látja biztosítottnak – írták. A Közbeszerzés és versenyjog című tanulmánykötetet a GVH honlapján tették közzé – olvasható a közleményben. Ez a kötet a „Versenytükör könyvek” c. szakkönyv-sorozatának első kötete.

Forrás: MTI


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Szembement a gyámhatóság a bíróság ítéletével: újabb diszkriminatív örökbefogadási elutasítás

A gyámhatóság a bíróság azonos ügyben született korábbi ítéletében foglaltakat egyszerűen mellőzve ismét elutasította a Háttér Társaság által képviselt meleg kérelmező örökbefogadásra való alkalmasságát. A megismételt eljárásban a hatóság szinte kizárólag azokat az érveket hozta fel, amelyekről néhány hónapja a bíróság már kimondta, hogy jogellenesek.

2024. október 4.

Elstartolt a Lawyer for a Day és az Advisor for a Day

Elindult a jogi hallgatók számára meghirdetett Lawyer for a Day, valamint a vállalatértékelés iránt érdeklődő közgazdász hallgatóknak szóló Advisor for a Day esettanulmányi verseny a DLA Piper Hungary szervezésében. A megmérettetés célja, hogy a diákok valós munkakörnyezetben, mindennapi jogi és üzleti kihívásokon keresztül nyerjenek bepillantást az iroda tanácsadóinak mindennapi munkájába. A hallgatóknak október 25-ig van lehetőségük jelentkezni.