Közigazgatási bíráskodás: túljelentkezés

Szerző: Jogászvilág
Dátum: 2018. február 15.
Rovat:

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

158 pályázótól 1074 pályázat érkezett a közigazgatási bíráskodás kibővítésének második ütemében – olvasható a birosag.hu-n.


A közigazgatási bíráskodás kibővítésének második ütemében a regionális illetékességű közigazgatási és munkaügyi bíróságokon 42, míg a Fővárosi Törvényszéken 2 álláshelyet hirdettek meg. Az álláshelyekre 158 pályázó összesen 1074 pályázatot nyújtott be. 

 
Az álláshelyek betöltésénél a 2017. november 1-jei hatállyal módosított 7/2011. (III. 4.) KIM rendelet rendelkezéseit kell alkalmazni. A bírói pályázatok benyújtásához folyamatos támogatást nyújt a bíróságok honlapjának bírói pályázatok aloldalára feltöltött segédanyag. 

[htmlbox Változásfigyeltetés]

 

 
Jelentős változások történtek 2018 januárjától a közigazgatási és munkaügyi bíráskodás területén. A 20 közigazgatási és munkaügyi bíróság közül 8 kiemelt, regionális szerephez jutott, a fellebbvitel pedig a megyék helyett a fővárosban összpontosul. A közigazgatási perrendtartásról szóló törvény (Kp.) hatálybalépésével a 193 közigazgatási és munkaügyi bíró mellé – előzetes becslés alapján – több lépcsőben, novemberig további csaknem kétszáz bírót kell kinevezni. Az első ütemben, 2017. szeptember 15-éig összesen 45 bírói álláspályázatot hirdettek meg, 26-ot a regionális illetékességű közigazgatási és munkaügyi bíróságokon, 19-et a Fővárosi Törvényszéken. 

(birosag.hu)

Kapcsolódó cikkek:


Korrupt sportorvos bukott le
2021. június 21.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) szerint az orvos olyan sportolóknak is adott ki versenyengedélyt, akiket meg sem vizsgált.

Korrupciógyanú miatt őrizetbe vettek egy rendőri vezetőt
2021. június 21.

Korrupciógyanú miatt őrizetbe vett a Központi Nyomozó Főügyészség egy rendőri gazdasági vezetőt, akinek a megbízását azonnali hatállyal visszavonták, egy osztályvezető-helyettest pedig felfüggesztettek a beosztásából.

Dolgozói után kémkedett a francia IKEA
2021. június 18.

Dolgozói után kémkedett a francia IKEA

A francia bíróság egymillió euró bírság megfizetésére kötelezte az IKEA-t a cég francia alkalmazottai utáni kémkedése miatt, mert a világ legnagyobb bútorkereskedőjét elmarasztalták az alkalmazottak személyes adatainak nem megfelelő kezelése és tárolása miatt.