Közjegyzők: fontos a hitelbiztosítéki nyilvántartás


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Érdemes betekintenie a hitelbiztosítéki nyilvántartásba annak, aki használt autót vagy egyéb nagy értékű ingóságot vásárol, mert ha a vagyontárgyat zálogjog, lízing vagy más, biztosítéki célú jog terheli,  azt akár a bírósági végrehajtó le is foglalhatják és el is árverezheti – közölte a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK).


Az MOKK közleménye kitér arra: évről évre jelentős ütemben bővül a 2014-ben, az új polgári törvénykönyv alapján létrehozott hitelbiztosítéki nyilvántartás (hbny), amely mára átfogó adatbázissá vált. 2017-ben több mint 300 ezerre emelkedett a hitelbiztosítéki nyilvántartásban rögzített bejegyzések száma – tudatta a MOKK. 

Kiemelték, a hitelbiztosítéki nyilvántartás sok százezer ingóságra – például gépjárműre, gépre, gépsorokra és egyéb vagyontárgyakra tartalmazza az esetleg fennálló zálogjogot, illetve azt, hogy vonatkozik-e arra lízing, tulajdonjog-fenntartással történő eladás vagy faktorálás. 

A hbny-be minden olyan cégnek vagy magánszemélynek kötelező regisztrálnia, amely ingóságot lízingel, elzálogosít vagy úgy ad el, illetve szerez meg ilyen eszközöket, hogy azon az eladónak a tulajdonjoga megmarad. 

 

Közölték: ebbe a körbe tartozik például egy részletre vásárolt gépjármű is, amellyel kapcsolatban az eladó a vételár kifizetéséig tulajdonjog-fenntartással él. Ennek biztosítékaként jegyzik be a nyilatkozatot a nyilvántartásba, amelyhez mindkét félnek – az eladónak és a vevőnek – egyaránt be kell regisztrálnia a rendszerbe, illetve a jogosultnak nyilatkozatot is kell tennie. Mivel feltétel, hogy az ingóság bekerüljön a nyilvántartásba, addig a vásárló nem fogja megkapni a kívánt vagyontárgyat, míg be nem regisztrált a rendszerbe. 

Gépjármű-vételnél a vevő rákereshet például a gépjármű alvázszámára is. Arra is felhívták a figyelmet, ha a vevő elmulasztja a hbny átnézését, és azon valamilyen biztosítéki célú jogot jegyeztek be, lefoglalása ellen az új tulajdonos semmit sem tehet, nem hivatkozhat jóhiszeműségre sem, hiszen a nyilvántartásba való betekintéssel tudomást szerezhetett volna arról, hogy a gépjármű nem a vele szerződő fél tulajdona – olvasható az MOKK közleményében.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. szeptember 30.

Elhunyt Karsai Dániel

Elhunyt Karsai Dániel, a gyógyíthatatlan ALS betegséggel küzdő alkotmányjogász szombaton, halálhírét testvére, Karsai Péter jelentette be közösségi oldalán.

2024. szeptember 27.

Ruszofóbiával bővül az orosz btk.

Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.

2024. szeptember 27.

Magyarország az Európai Mestersége Intelligencia Testület első elnöke

Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.