Kvóták: törvény írja elő a fellépést


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Országgyűlés kedden törvényben kötelezte a kormányt, hogy forduljon az Európai Unió Bíróságához, és kezdeményezze a bevándorlók kötelező kvóták szerinti szétosztásáról szóló uniós jogszabály megsemmisítését.


A Magyarország és Európa védelmében a kötelező betelepítési kvóta elleni fellépésről című, Fidesz-KDNP-s törvényjavaslatot 154 igen szavazattal, 41 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett – házszabálytól eltéréssel – fogadták el a képviselők.

Igennel a kormánypárti és jobbikos képviselők mellett a független Kónya Péter voksolt, elutasították az előterjesztést az MSZP és az LMP képviselői, a hétfőn még távolmaradásukat ígérő DK-s képviselők, továbbá az Együtt, a PM, valamint a Liberálisok frakcióhoz nem tartozó képviselői. A független Kész Zoltán tartózkodott.

A törvényben az Országgyűlés megállapítja: az Európai Unió Tanácsa a nemzetközi védelmet kérők kötelező kvótákon alapuló elosztásáról szóló határozatát úgy fogadta el, hogy figyelmen kívül hagyta a szubszidiaritás elvét, és a nemzeti parlamenteknek nem biztosították véleményük kifejtésének lehetőségét.

Ügyvédvilág hírlevél

Friss hírek, szakmai cikkek, bírósági döntések, jogszabályfigyelő.

Kéthetente megjelenő hírlevelünkben összefoglaljuk az elmúlt időszak aktuális változásait, válogatunk értékes szakmai tartalmainkból, valamint tájékoztatjuk a legújabb szakirodalmakról, szolgáltatásokról, képzésekről.

Feliratkozás >>

Az Országgyűlés szerint ezért bírósági úton fel kell lépni a szeptember 22-én elfogadott európai tanácsi határozat ellen, amelynek értelmében 2017 szeptemberéig 120 ezer nemzetközi védelmet kérő embert helyeznének át Olaszországból és Görögországból a többi tagállamba. A határozatra egyébként Magyarország, Szlovákia, Csehország és Románia már az elfogadáskor nemmel szavazott, Finnország pedig tartózkodott.

A most elfogadott törvény preambulumában a parlament elismeri a kormány eddigi intézkedéseit, támogatja az országhatár védelmét és a kerítés építését, elítéli „a brüsszeli Európai Bizottság elhibázott bevándorláspolitikáját”, és rögzíti a kötelező betelepítési kvóta elutasítását, mert az „értelmetlen és veszélyes, növelné a bűnözést, szétterítené a terrort, veszélyezteti a kultúránkat”.

Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese a hétfői parlamenti vitában azt mondta, eljárási értelemben is jogszabálysértő az Európai Unió Tanácsa szeptemberben elfogadott határozata, amely egy új kvótarendszer alapján 120 ezer migránst osztana szét a tagállamok között.


Kapcsolódó cikkek