Letartóztatták a munkásszállót felgyújtó fiatalkorút


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2020. május 14-ig – elrendelte annak fiatalkorúnak a letartóztatását, akit közveszélyokozás bűntettével gyanúsítanak. A letartóztatás helyéül a bíróság az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelölte ki.

A megalapozott gyanú szerint a terhelt 2020. április 12-én éjjel öngyilkossági szándékkal bútorokat gyújtott fel egy XXII. kerületi – az édesapja által üzemeltetett – munkásszálló általa lakott földszinti szobájában. Az épületben rajta kívül még 46-an tartózkodtak, akik közül 5 személyt füstmérgezéssel kórházba kellett szállítani. A munkásszálló lakhatatlanná vált. A tűzvizsgáló szerint a tűz alkalmas volt arra, hogy átterjedjen a szomszédos lakóépületekre is.

A gyanúsított terhére rótt bűncselekmény bizonyítottsága esetén 2-től 8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

A terhelt pszichés betegséggel küzd, azonban nincs adat arra vonatkozóan, hogy a pszichés állapotával akár ő, akár törvényes képviselője foglalkozott volna, illetve orvosi segítséget kértek volna. A fiatal korábban is kísérelt meg öngyilkosságot, legutóbb április 10-én. Szakorvosi vélemény alapján tettének esetleges ismétlése nem zárható ki, pszichiátriai zárt osztályon történő további kezelése indokolt.

A terhelt a hajnali órákban a megalapozott gyanú szerint abban a tudatban gyújtott tüzeket a szobájában, hogy az épületben rajta kívül több mint 40 ember tartózkodott. A megalapozott gyanú szerint a terheltet az a körülmény, hogy számos ember testi épségét, használati tárgyait és értékeit veszélyezteti, sem tartotta vissza az öngyilkosság, illetve a figyelemfelhívás ezen formájától. Minderre tekintettel megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén újabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el.

A bűncselekmény jellegére és a terhelt pszichés állapotára tekintettel enyhébb, önkéntes jogkövetésen alapuló kényszerintézkedés elrendelésére nincs lehetőség. A néhány nappal korábban elkövetett öngyilkossági kísérlet után a gyanúsított a krizisintervenciós kezelést elutasította, nincs adat arra, hogy ezt követően szakorvoshoz fordultak volna, feltehetőleg a gyanúsított pszichés állapota vezetett a veszélyeztető bűncselekmény elkövetéséhez. A gyanúsított orvosi kezelése ezért enyhébb kényszerintézkedés alkalmazása mellett nem lenne biztosítható, az újabb bűncselekmény elkövetésének megakadályozása érdekében letartóztatásának elrendelése szükséges.

A végzés nem végleges.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.