Letartóztatták a szexuális erőszakkal gyanúsított nigériai férfit

Szerző: Jogászvilág
Dátum: 2020. április 14.
Címkék: ,
Rovat:
Elrendelte a bíróság a szexuális erőszak elkövetésével gyanúsított nigériai férfi letartóztatását – közölte a fővárosi főügyész kedden.

Ibolya Tibor közleményében azt írta, a megalapozott gyanú szerint a 22 éves férfi szombat délután “szexuális szolgáltatást kívánt igénybe venni egy nőtől, azonban nem volt hajlandó előre kifizetni a szolgáltatás ellenértékét”. Amikor a sértett távozásra szólította fel, a férfi rátámadt, fojtogatta és szexuálisan is bántalmazta.

A rendőrség a bűncselekmény után néhány órán belül elfogta és gyanúsítottként hallgatta ki a férfit szexuális erőszak miatt, majd előterjesztést tett a letartóztatására.

A Fővárosi Főügyészség álláspontja szerint a gyanúsított jelenléte az eljárásban, és a bizonyítás zavartalansága csak a legsúlyosabb kényszerintézkedéssel biztosítható, ezért a nyomozóhatóság előterjesztése alapján indítványt tett a gyanúsított letartóztatására – tette hozzá a főügyész.

Ibolya Tibor tájékoztatása szerint a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája az indítvány alapján elrendelte a férfi letartóztatását, megállapítva, hogy a bűnismétlés veszélye is megalapozott. A végzés nem végleges, ellene a védelem fellebbezett.

(MTI)

Kapcsolódó cikkek:


Élettársa megöléséért 12 év börtönre ítéltek egy zalaegerszegi férfit
2020. június 4.

Már az előkészítő ülésen beismerte tettét és elfogadta az ügyészség indítványát, így - nem jogerősen - 12 év börtönbüntetésre ítélte csütörtökön a Zalaegerszegi Törvényszék azt a férfit, aki januárban előbb az élettársát, majd a kutyájukat is megfojtotta, ezután pedig értesítette a rendőrséget.